Téma:Jákó vagy fehérbóbitás kakadu?
Készítette:Tatai Sándor (WebMaster)
Dátum:2007.01.07, Vasárnap 19:32
Címszó:Válasz: : Válasz: buntetes


Nos, én örömmel üdvözlök bármilyen szakmai vitát itt a lapon, csak ne kezdjünk el személyeskedni. Egyrészt azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez. Egy vitában az a jó, addig van értelme, ameddig a különböző álláspontok új érveket tudnak felhozni.

A magam részéről azt mondom, hogy az állatok között az agresszió egy természetes viselkedési forma. Ez egyfajta evolúciós kényszer is véleményem szerint, hiszen nyilvánvaló, hogy az erőszakosabb egyed jobb esélyekkel indul, mint egy félénk, mondjuk úgy: 'vesztesnek született' egyed.
Az ember - állat kapcsolat egy nagyon érdekes terület. A ParrotLand-nak kifejezett szándéka természetesen, hogy próbáljon segíteni a látogatóinak abban, hogy ezt a kapcsolatot minél jobbá tegyék.
Vannak olyan szerencsés emberek, kiknek olyan 'pozitív kisugárzásuk' van az állatok felé, hogy azok teljesen másként viszonyulnak hozzájuk, mint más emberekhez. Hogy ez pontosan mi, azt senki sem tudja, talán az állatok valamilyen titokzatos sokadik érzéke. Gerald Durrellről mondták ismerősei, barátai, hogy a közelében az állatok egészen másként, sokkal nyugodtabban, barátságosabban viselkedtek. Ebben a tekintetben ő egy szerencsés embernek mondható, mert sokan vannak mások is, akik rajongásig szeretik az állatokat, de hiányzik belőlük ez a kisugárzás. Elképzelhető, hogy ezeknek az embereknek olyan ösztönös testbeszédük van, mely az állatok számára világossá teszi a jó szándékot. Az biztos, hogy Durrell remekül tudott olvasni az állatok testbeszédéből.

Ha tehát ideális párosításban van egy olyan ember, akinek megvan ez a fajta 'kisugárzása' (jelentsen ez bármit is), illetve ő jól képes olvasni a madara metakommunikációját, úgy ott nem lesznek félreértések. Az ilyen párosítás nagyon ritka. Az ideálistól eltérő párosításnál már szükségessé válik mind a két részről a kommunikáció konkrétabbá tétele. Az agresszió nyilvánvalóan része a kommunikációnak az állatok világában, ezt nem tagadhatjuk.
Csilla vélhetőleg ilyen, az ideálishoz közeli párosításban él a madaraival. Ő szerencsésnek mondható, de mit tegyen az, aki nem az? Ki tud vajon ő is alakítani a madarával egy jó kapcsolatot? Költői kérdés, a válasz természetesen az, hogy igen! Nyilván nehezebben, hosszabb idő alatt, és egyáltalán nem biztos, hogy súrlódások nélkül. A súrlódás mindig félreértésből fakad. Ha nem értjük, hogy mit akar velünk közölni a madarunk, avagy a madár nem érti, hogy vele mit akarunk közölni, már megvan a konfliktus forrása. Egy tapasztalatlan, kezdő madártartónak időre van szüksége, hogy megtanulja a madara, avagy egyáltalán a madarak testbeszédét, és nyilván a madárnak is időre van szüksége, hogy megtanulja ugyanezt a gazdája részéről. A tanulási folyamat során lesznek konfliktusok. Ezeket valahogy kezelni kell. Itt csak az emberen múlik ennek eredménye. És itt rettentően könnyű hibázni! Van, aki pl. a madarát, ha 'rosszalkodott', bezárja a kalitkájába. Rossz módszer, mert a madár megtanulja, hogy a kalitkája a büntetés része, és nem pedig a védelmet adó otthona, amit sajátjának tekinthet. Van, aki ha pl. belecsíp a madara, akkor utána fél órán keresztül magyarázza a madárnak, hogy 'ilyet nem szabad, mert ez nekem fáj'. Rossz módszer, mert a madár baromira nem érti hogy mit mondunk neki, a csípések viszont előbb-utóbb megrontják a madár és gazdája kapcsolatát, ami a madárnak sem jó, érezni fogja a feszültséget kettőjük között. Még tucatjával lehetne sorolni rosszabbnál rosszabb módszereket.
És akkor most jöjjön az a bizonyos 'csőrkoppintás'. Bizony, ez ilyen esetekben csodákra képes. Mindenképpen jobb módszer, mint a fentiek. Ebben is lehet hibázni. Ha a madár számára elegendő a rákiabálás, stb. akkor nem szabad alkalmazni. soha nem szabad kezdeményezni, csak válasz lehet. Csakis indokolt esetben szabad alkalmazni. Mint mondtam, az állatok életének szerves része az agresszió, van amikor nem marad más kommunikációs lehetőség. Az a legjobb, ha soha nem kerül rá sor. Ha viszont szükséges, akkor ez a legkevésbé drasztikus módszer.

Nem népszerű téma ez általában az állatokkal foglakozó kiadványokban, ez az a terület, amiről tapintatosan hallgatni szoktak. Én azonban nem akarok ennyire képmutató lenni, ezért írok erről is. Természetesen a szakmai kiadványokban részben azért sem szerepel ilyen rész, mert azoknak, akik ezeket írják már több tízéves tapasztalatunk van állatokkal kapcsolatban. Abban az esetben sokkal kevesebb a félreértések száma.


Diane Fossey úttörő munkát végzett a gorillák kutatásánál, a szakma felnéz rá és eredményeit tiszteletben tartja, ám a módszerein már túllépett azóta a tudomány. Ő ti. úgy közeledett a gorillákhoz, hogy különböző érdekes tárgyakkal, illetve élelemmel fogadtatta el magát a majmokkal. Így viszont az állatot nem a természetes viselkedésük közben figyelte meg. A személyes privát véleményem, hogy Diane munkája mindenféleképpen mérföldkő volt a gorillák kutatásában, és a tárgyakat, élelmet csak addig használta, ameddig a gorillák elfogadták őt. Miután megszokták a társaságát, ismét természetesen viselkedtek a közelében. Diane saját maga találta ki a kutatásának módszerét, nem volt senki akitől tanulhatta volna - mivel ő volt az első. Éppen az ő módszerei azok, melyhez képest lehet finomítani az eljáráson.



Donat..mar tettem fel jo par linket. LJ..ahogy Ti ragaszkodtok a Ti allaspontotokhoz, ugy ragaszkodom az enyemhez. Diane Fossey volt a legnagyobb kutato a gorillaknal de sajnos ot sem fogadtak el mert mert olyan jelzoket hasznalni hogy merges, szeret, szenved, stb. avagy antromoporfizalta az allatokat. Emlekszem hogy annak idejen olvastam, nem tudom Socrates vagy Aristotle volt az aki a tanuloinak be akarta bizonyitani hogy amikor a kutyat felszegezte a falra a kutya nem szenved csupan reflexbol es az izmok rangatasaibol latszik annak! :) Hat szerintem szeved :))

Az hogy romlik a velemeny hiteleseggem :)))) es azert hajtogatom hogy szerintem nincs helye az ember es allat kozotti fizikalis fenyitesnek:))) hidd el hogy nem zavar.:)) Ez a velemenyem es kesz. Az hogy masok mit fogadnak el es mit nem vagy milyen mas velemennyel szolgalnak mindig tisztelve van reszemrol. Allas pontom olyan az agresszioval szemben mint annak idejen Ghandi-nak vagy most a Dalai Lamanak ...tudnank agresszivitas es gyulolet nelkuk is egyutt elni..meg a kedvenc allatainkal is. :)) Felfoghatatlan ugye? :)
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.