Téma:nemes papagáj
Készítette:Bkati
Dátum:2004.11.30, Kedd 10:27
Címszó:Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: nemes papagáj



Szia Zsolt!
Az idei év májusában először két nemes lányt, majd két héttel később két fiút vettünk állományunkba, mindegyiket kanállal etettem, fokozatosan szoktatva az önálló evéshez. Ma már együtt vannak a volierben és a napi foglalkozáskor tapasztalom, hogy nem igazán a fiú, vagy lány tulajdonságai eltérőek, hanem mindegyik egy kis egyéniség. Naponta kapnak kanállal egy kis csemegét, és legelőször az egyik kislány száll rá a karomra, utána pedig a legkisebb fiú jön enni. Ők ketten, pici koruk óta a legjobban határozottak, életrevalók, és imádják a babusgatást. A másik kislány is nagyon kedves, de óvatos, később jön hozzám. A negyedik kisfiú kissé vad, simogatáskor a kezemen próbálgatja csőre erejét, de a csemege elérése érdekében azért eltűri nyaggatásomat és a puszikat. Nagyon édesek, amikor a két lány a kezemen ül, a két fiú pedig egymás mellett az ülőrúdon, és szépen sorban kérik a papit. Mindegyikre jellemző, hogy amikor tele a poci, akkor letámadják a kanalat.
Szerintem tehát biztosan meghatározó lehet a nem különbsége, de lényegesebb az egyéni tulajdonság. Sok-sok szeretet és törődés pedig a leghűségesebb társává tesz akár fiú, akárt lány papagájt.
Ezt kívánom Neked is. Üdv.Bkati
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.