Téma:Fehérhomlokú Amazon
Készítette:Tom
Dátum:2003.09.10, Szerda 15:30
Címszó:Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Fehérhomlokú Amazon


Kedves Balázs!

Nem célom, hogy tanmesét írjak, csak ajánlani tudom, hogy okulj a példámból. Ha más is olvassa ezt az írást a „régi fórumosok közül (Hajni, Csilla, Donát és még sokan mások)”, talán most megutál, vagy legyint, hogy ez nem egy madár- és állatbarát ember volt.

Szomorú történetünk úgy kezdődik, hogy kb. egy évvel ezelőtt vettünk egy kézzel nevelt kékhomlokú amazont. (Mango a neve, a kedvencek között meg is lehet találni.) A barátnőm rajong az állatokért, gyerekkorában sokféle háziállatuk volt, én csak egy hullámos papagájon és egy snauzeren estem át gyerekként. Nagyon szeretett volna háziállatot és alternatívaként a papagáj jött szóba. A Parrotlandon olvasottak engem is magukkal ragadtak és hamar beleszerettem én is a gondolatba, hogy egy beszélő, kedves háziállatunk legyen. Nem igazán adtam a „negatív” véleményekre (rikácsolás, egy emberes stb.), gondoltam, hogy nekünk nem lesz problémánk a madárral, szerető gazdái leszünk.

Tavaly augusztus elején hoztuk el a tenyésztőtől, akkor albérletben laktunk és a nappaliban helyeztük el. Jól érezte magát, hamar megtanult repülni, pedig nem volt könnyű dolga, mert a szobában nagyon sok tükör volt. Nem hangoskodott, csak akkor hallatta a hangját, amikor esténként tévéztünk mellette. Miután letakartuk, elaludt. Decemberben átköltöztünk egy másik albérletbe, ahol többet voltunk a szeme előtt, mert a lakás egylégterű volt. Ott már kezdődött a reggeli műsor, elég sokat hangoskodott, zárt ajtó mögött is méterekre a bejárattól hallottuk a nem tetszését, ha reggelente munkába indultunk. Mi egyébként sokat vittük magunkkal a szüleinkhez hétvégenként, sokat volt a szabadban is (persze kalitkában). 1-2 alkalommal macskacipelőben vittük, de mivel ezt nagyon utálta, később már a kalitkával együtt tettük a kocsiba.

Idén május óta a szüleim panel lakásában lakunk. Itt kezdett el betelni a pohár nálam. Állandósult a reggeli rikácsolás, ami ellen egyre kevésbé tudtunk tenni. Nem segített rajta, ha foglalkoztunk vele, vagy ha letakartuk, vagy ha nem vettünk róla tudomást. Nem bírom leírni azt a hangot, mellyel néha ránk ordított, de a vér megállt bennünk néha. Talán direkt csinálta, hogy valami reakciót váltson ki belőlünk. Nyáron – mondva, hogy később érünk haza, vagy hétköznap is szeretnénk hosszabb programot csinálni – levittük egy hónapra „anyósomékhoz” vidékre. Ők sokat vannak otthon akár napközben is, szeretik, többet tudnak foglalkozni vele, mint mi. Látszólag jól is érezte magát, (néhány napot mi is vele voltunk), keveset hangoskodott, többet foglalkoztak vele, tanult új dolgokat. Pár hete visszakerült hozzánk és a helyzet csak rosszabb lett. Egyre többet rikácsolt, néha meg is csípett minket. Állandósult a reggeli cécó, szinte már menekültem otthonról és igyekeztem minél kevesebb időt vele tölteni. Persze a konfliktusok is szaporodtak közöttünk és minden nap azt vártam, mikor jön át valamelyik szomszéd. A telefoncsörgés amit utánozott nem egy zavaró hang a rikácsoláshoz képest, de zárt ajtónál két emelettel lejjebb is hallottam. Egy szó, mint száz, belefáradtam, idegbajosan indult minden reggelem és nagyon elegem lett belőle. Ezek után talán nem hiszitek el, hogy én egyébként egy nagyon nyugodt ember vagyok, fát lehet hasogatni a hátamon. Veszekedni nem szoktam, vitákba ritkán keveredek, gyakran mondják, hogy megalszik a tej a számban. A kollégáim gyakran irigyelnek a türelmemért és a nyugodtságomért. Mangonak sikerült kikészítenie és nemcsak engem. Egy idő után a barátnőm is belátta, hogy jobb lesz, ha inkább levisszük őt a szüleihez. Ha nem teszünk így, talán a kapcsolatunk is rámegy. Ő kb. 2-3 hetente hazamegy hétvégére, akkor találkozik a madárral. Én is el szoktam kísérni, olyankor találkozom vele.

Remélem, hogy tanulságos volt, amit írtam. Senkit nem akarok lebeszélni egy nagypapagájról, de az nem véletlen, hogy óvatosságra intenek azok, akik régóta tartják vagy tenyésztik őket. (Emlékszem Beró Feró is kénytelen volt megszabadulni a sziklapapagájától a hangja miatt.) Gondolom lesz köztetek olyan, aki lelketlen dögnek tart, vagy azt mondja, hogy biztos a sok költözés nem tett jót a madárnak és emiatt lett ilyen. Fogalmam sincs, mindenesetre most jól érzi magát, gondoskodnak róla, többet foglalkoznak vele, mint mi tudtunk, egyre többet tanul. Néha persze jókat rikácsol is, hogy ne legyen minden idillikus. Gondolja meg mindenki 1000x mielőtt belevág! Csak ezt tudom tanácsolni. És ez nem üres frázis…  Sajnálom, hogy így alakult, de úgy érzem az embernek a saját nyugalma, a kapcsolata, szerelme fontosabb egy madárnál. Örülök, hogy a párom legalább megért és belátta, hogy jobb így.

üdv. Tamás
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.