Téma:kézzel nevelés
Készítette:Noi
Dátum:2007.05.31, Csütörtök 11:50
Címszó:Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: kézzel nevelés



Kedves Andi!
Az Egzotikus madarak egészségvédelme című könyv szerint: a zúzógyomorban való táplálékfeltáráshoz kavics szükséges. Ezek a kavicsdarabok aprítják, őrlik a növényi részeket, rostokat. Nagyobb madarak esetén kavicsot, nem pedig homokot ajánl a könyv, aminek mindig rendelkezésre kell állnia a madár számára a kalitban. Ebből következően véleményem szerint amíg nem eszik a madár magokat, növényi részeket, hanem csak tápot, stb, nem kell neki kavicsot adni.
Az arámnak akkor kezdtem el kavicsot tenni a volierébe, amikor már nekiállt a napraforgó evésének (én először hántoltan, beáztatva adtam a tenyésztő tanácsa szerint, majd hántoltan, szárazon, utána hántolatlanul áztatva, a végén hántolatlanul, szárazon.)
Jegi írásával egyetértek, én nem pakolgattam az ülőrúdjára fel. Amikor fel tudott mászni, felment játszani, mikor még nem, akkor csak erősítette, tornáztatta magát rajta. Kezdetben a kalit aljára tettem neki az ülőrudat (rögzítve volt), majd 10 cm magasra és így tovább. Látszik a madáron, hogy milyen kondícióban van, éppen mit igényel. Én csak nagyon sokára, már amikor biztonságosan repült, akkor emeltem fokozatosan a végleges magasságára az ülőrudat.(Nem hiányzik senkinek sem egy esetleges begyrepedés, stb.)
Fürtöskölest az én nagypapagájaim nem esznek, egyiket sem vonzza, nem is érdekelte őket kiskorukban sem. Szerintem, ha már a szotyit megbízhatóan eszi, nyugodtan kínáld más, nagypapagájoknak való magokkal is. Csak a fokozatosságra ügyelj kérlek, mert hozzá kell szoknia a szervezetének a másfajta táplálékokhoz. Figyeld a székletét is, rendben legyen. Ne sürgesd a madaradat! Ezen a fórumon is elhangzott már, hogy amikortól magokat teszünk elé, víznek is kell lennie előtte.
Én a tápot adtam neki mikor még igényelte 6 hónapos kora körül is. Sőt, mikor sikerült megbetegednie (az egész család itthon betegeskedett valami megfázásfélével), és nem volt hajlandó enni, csak nyűgösködött, estére visszakapta a tápját közepes hígításban langyosan. Egy hét után mire meggyógyult, ugyanúgy evett tovább, és elutasította a tápot. Szerintem Te is nyugodtan, fokozatosan, türelmesen szoktasd hozzá az új dolgokhoz.
Az én arám banán mániás volt, ma is az a kedvenc, de szerette egész pici korában az almát is. Kezdetben az almát reszelve, a banánt pépesen kapta, itt is a fokozatosság elvét követve növekedett a méret.
Sok sikert!
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.