Téma:
Agresszív lett:(((
Készítette:
Krisztián
Dátum:
2009.05.05, Kedd 8:26
Címszó:
Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
Sziasztok!
Én is hasonló helyzetben vagyok, sőt egy kicsit meglepőbb is, ami történik.
Kis sándor papagájom van, kézzel nevelt, négy éves. Nagyon aranyos, jópofa, mi pedig sokat foglalkozunk vele.
Ha a kalitkájában van, nem lehet hozzányúlni, "felfújja" a fején a tollat, a pupillája összeszűkül, és belecsíp a kézbe. Ez annyiból nem probléma, hogy ezzel nem is próbálkozunk, inkább kiengedjük, és úgy játszunk vele. Ez négy éve így van.
Mostanában viszont, amikor enni adok neki, vagyis már ha csak benyúlok a kalitkába és teszem be a magot, szalad oda és támadja a kezemet, jól belecsíp. Sosem csinált ilyet azelőtt.
Ha adok neki fügét, ami a kedvenc csemegéje, megfogja az egyik lábával, és agresszíven elkezdi "agyonverni", közben csipog, majd pár perc múlva szépen megeszi (két-három hónapja ezt teszi).
A szokásos módon játszunk, ül a kezemen, én pedig símogatnám a fejét (amit imádott eddig), de szintén belecsíp a kezembe. Három nap alatt három, véres csípés.
Ki tudna segíteni: mitől lett ennyire agresszív, és hogy lehet ezen javítaniM
Köszi!
Előzmény:
Válasz felvitele
(
HTML
)
A teljes téma áttekintése.
Agresszív lett:(((
(V.Kriszti)
. .
Válasz: Agresszív lett:(((
(Sanyi)
. . . .
Válasz: Válasz: Agresszív lett:(((
(V.Kriszti)
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Agresszív lett:(((
(V.Kriszti)
. . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Agresszív lett:(((
(Sanyi)
. . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Agresszív lett:(((
(Krisz)
. . . . . . . . . . . .
Válasz: Agresszív lett:(((
(Csilla)
. . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Agresszív lett:(((
(Krisz)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Agresszív lett:(((
(Csilla)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Krisztián)
* Most itt vagyunk *
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(ada)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Suomirja)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Krisztián)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Suomirja)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Avalone)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Suomirja)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Avalone)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(V.Kiszti)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz+kérdés: Agresszív lett:(((
(Krisztián)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
zJLpnYnVxKHQGTihNF
(wvpkkkisiwe)