Téma:
Szelíd vagy vad Amazon
Készítette:
Don
Dátum:
2008.04.20, Vasárnap 8:01
Címszó:
Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
Szia!
Az amazonokra azt írják, hogy kisgyerekkel felügyelet nélkül hagyni őket tilos, bár szerintem ez igaz minden nagypapagájra, és az összes kutyára is...
Ez a csípés dolog nehéz ügy, ugyanis a felnőtt amazonok egyik alapvető jellemzője, hogy csípnek. A szabadban egymás közt nincs is baj ezzel, mert ez ált. csak figyelmeztetés, a hierarchia szerinti rendet, interakciókat szabályozza, sőt az egyik legfontosabb jelzés a társas együttélésben, de az ő reakcióidejük olyan gyors, hogy fizikai kontaktusba nem kerülnek. Szemben velünk. :-(
Summa summarum: mivel az egyik legalapvetőbb kommunikációs elemről van szó, mely teljesen ösztönös, ezt neveléssel, tanítással kioltani lehetetlen, sőt nem is szerencsés, mert, ha valahogy sikerülne is, oly mértékben torzulna ettől a teljes viselkedési spektrum (kényszercselekvések megjelenése!), hogy jóval több lenne az ára, mint a haszna. Ha amazont akrunk tartani, ezt el kell fogadni, pont annyira részük ez, mint egy sünnek a tüske. Aki sünit tart, az sem panaszkodik, hogy jaj de szúr, hogy lehetne megborotválni! Tehát legyetek gyorsabbak, mint ő, tanuljátok meg a testbeszédük apró jelzéseit, és akkor a komolyabb sérülések elkerülhetőek lesznek. :-)
Donát
Előzmény:
Válasz felvitele
(
HTML
)
A teljes téma áttekintése.
Szelíd vagy vad Amazon
(Vales)
. .
Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Alföldi)
. . . .
Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Don)
* Most itt vagyunk *
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Csilla)
. . . .
Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Attila)
. . . .
Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Vales)
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Csilla)
. . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Don)
. . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Csilla)
. . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Noi)
. . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Don)
. . . . . . . . . . . . . .
:(
(Csilla)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: :(
(Noi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: yipppiieee!
(Csilla)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: yipppiieee!
(Noi)
. . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Noi)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad
(Don)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad
(Noi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad
(Don)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad
(Csilla)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad
(Don)
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Szelíd vagy vad Amazon
(Alföldi)