Téma:kékhomlokú
Készítette:Tom
Dátum:2003.02.03, Hétfő 10:01
Címszó:Válasz: kékhomlokú (és említett tenyésztői)



Sziasztok!

Kedves Zoli, amikor olvastam a beírásod és az azt követőket, gondoltam eljött az én időm, hogy jól összezavarjalak! :-) Nem ez a cél, de lehet, hogy a végén ez sül ki belőle. Mi Tóth Lajostól vettük a kékhomlokúnkat és elégedettek vagyunk. A vásárlás előtt végighívtuk az oldalom található tenyésztők nagy részét és elmentünk Deák úrhoz is, aki nagyon szimpatikusnak és meggyőzőnek tűnt. Mellesleg ez is a dolga. Az tény, hogy rengeteg madara van és nagyon szereti őket (megitélni nem tudom, de biztosan nagyon ért hozzájuk) bár kissé úgy tűnt, mintha "gyártaná" őket. Biztosan ennek eredményeként kezesek már kezdettől fogva. Mi csak már madártulajdonosként hallottunk róla negatív kritikát (pl. vidékről, kevésbé hozzáértőktől vásárol - esetleg beteg - fiókát, majd felnevelve nagy haszonnal tovább adja) Egyik ismerősünk nála vásárolt jákója pl. rövidesen elpusztult. (ez persze nem bizonyítja, hogy ezért Deák úr a felelős)

Deák úrnak abban az időben nem volt elhozható kékhomlokúja ill. mi inkább az ár miatt folytattuk a keresgélést, így akadtunk Tóth úrra. Ő egy kicsit nehezebben volt kapható egy személyes találkozóra, kevésbé volt szivélyes, csak később enyhült meg amikor látta rajtunk a komoly vásárlási szándékot. Egyébként azóta is tartjuk vele a kapcsolatot, többször segített már telefonon v. eleség vásárlásban. Kedves emberek (a feleségével együtt) csak el kellett nyernünk a bizalmukat. Én bátran ajánlom őt, nem hangoztatta, de ő is gyémántkoszorús mestertenyésztő. Ők egy kicsit később választják el a madarat a szülőktől (talán így természetesebb is), de ez nem eredményezi azt, hogy nem lesz szelíd. Legfeljebb néhány héttel később.

Gondolom minden tenyésztő szídja kevésbé v. jobban a konkurenciát, hiszen mindegyiküknek az a fontos, hogy nála történjen a vásárlás és gondolom mindegyik próbálja megnyerni a potenciális vevőt, akár egy-két vicces madaras sztorit is bedobva.

Remélem nem bizonytalanítottalak el, én ajánlani tudom Tóthékat, de Deák úrról sem tudnék rosszatt mondani, mert nekem nem volt vele saját negatív tapasztalatom.

üdv. Tamás
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.