Készítette:
Szisza
Dátum:
2005.10.02, Vasárnap 23:07
Címszó:
Madár utaztatás
Kategória:
egyéb
Sziasztok!
A napokban felmerült a családban egy kérdés, kiváncsi vagyok Ti mit tanácsoltok.
Októberben kétszer is elutazom négy napra és drága Alexomat (NagySanyi) itthon kell hagynom. Én nem szeretném átcipelni anyuékhoz, mivel úgy gondolom, hogy ez nagyobb stresszt okozna neki, mintha itthon maradna. Mire megszokja az ottani légkört, addigra már haza is hozom. Természetesen szüleim elvállalták, hogy jönnének Alexhoz reggel is és délután is (ez három reggelt és három estét jelentene, persze NEM villámlátogatások lennének), sőt ha van idejük napközben is átugranak.
Édesanyám most azzal az ötlettel állt elő, hogy inkább vigyem át Alexot, így szoktassuk őt egy kicsit az utazáshoz és az ottléthez, hiszen februárban muszáj lesz átvinnem két hétre, mivel külföldön leszek. Őszintén szólva féltem a drágámat ebben a hűvös időben utaztatni, ráadásul tudom, hogy teljesen be fog stresszelni (sajnos nagyon elkényeztettem).
Tehát mit tanácsoltok, hagyjam itthon a "csirkét" és anyuék járjanak majd hozzá látogatóba, vagy inkább vigyem át.
Próbálom a lehető legjobbat kitalálni neki, ezért nagyon hálás lennék bármilyen ötletért, segítségért.:o)
Szilvi
Válasz felvitele
(
HTML
)
Madár utaztatás
(Szisza)
* Most itt vagyunk *
. .
Válasz: Madár utaztatás
(Tatai Sándor)
. . . .
Válasz: Válasz: Madár utaztatás
(Csilla)
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Madár utaztatás
(Szisza)
. .
Válasz: Madár utaztatás
(Lina)
. . . .
Válasz: Válasz: Madár utaztatás
(Krisz)