| Nekem egy fél lábú és nyakon toll nélküli kis nimfám van. Ájándékba kaptam (na jó. fogalmazzunk úgy hogy inkább rám sózták ismerve az állatmániámat)őt meg 3
 társát. (kettőt továbbadtam mert gyönyörűek voltak nálam pedig akkor még nem
 volt hely annyi, mint most.) Társa akit Lórinak hívnak szintén eléggé
 leamortizált hogy úgy mondjam. Szárnya mindenhogy áll csak úgy nem ahogyan
 kéne..., tolla nem sok, bóbitája (pár szál) azonban mindig hitelesen égnek
 mered :-) Mikor elhoztam, Totyit (szerintem nem kell magyaráznom melyikük az)
 szotyival etettem kézből, elsőre elfogadta, nagyon örültem. Másnap elvittem két
 társukat, és a két házisárkány ahogy anyukám mondaná a szoba urai lettek, de
 főleg a kis lábatlanka. Azóta eltelt egy kis idő, nagyon jól összehaverkodtunk,
 imád a fejemen tanyázni, ha etetek odaszáll(fejemen egyensúlyozva egy madárral
 lépkedek röpdéből ki-be...) csipkedi a hajam, áldást természetesen nem
 osztogat! Nagy fülbevalókkal TILOS odamenni hozzá, mert tövestül tépné ki! De
 szereti a köves gyűrűket is. Etetések végén rituálé a vízosztásnál, hogy
 odarepül az üveghez vagy tálhoz, mindegy, amiben víz van és inni kér (ha nem
 jön magától, füttyel szólok neki és egyből "rohan"). Ha végzett, néhány hangos
 rikáccsal köszöni meg. Újabb barátja is akadt az én két szépségemnek,
 nevezetesen egy saját tenyésztésű nimfa akit megtartottam (lévén hogy
 kiállításon ő lett a legszebb nimfa, és egy első helyezettet mégsem adhatok el
 :-). Ő olyan féltékeny mint a fene, ugyanakkor nagyon kíváncsi is. Totyi a
 főnök, ha ő a porszívót rágja, fut oda ő is, figyelve engem, hogy vajon mit
 csinálok, ő még annyire nem kézhezszokott, de jö nő is inni kézhez. Totyi a
 mestere, tőle tanul. Lórikánál minden másképp van ő nem tud odarepülni így
 igyekszem odavinni neki a kaját ahol ő van. Egy ellensége volt nimfáimnak, egy
 kis lutino hullámos. Állandó kergetőzésben voltak. Fura látvány volt :-) Etetés
 előtt általában hétvégén leülök a szoba közepére egy kis szék mellé ahová a
 kaját rakom a szabadon lévő 3 nimfának, fütyülök mind a veszedelem és jön Ő.
 Oda somfordál hozzám és olyan édes dallamokat hangoztat,közben mosolyog és
 billegeti a fejét, amit persze nekem viszonoznom kell, hogy nézni is csoda!
 Olyankor ha kedve van csipkedi a számat (no igen. olyankor szomjas) vagy az
 ujjamat, közben persze fütyülget. Szogott az ajtó előtt lévő függönynek is
 magyarázni, ami igencsak kihallatszik. Bátyám ment egyik nap fel az emeletre és
 meghallotta. Elkezdtek beszélgetni. A bátyám, aki csak azt hangoztatja, hogy
 minek ez a sok madár, leállt és együtt mondták a magukét:-)))
 De melegebb éghajlatra is rengetgszer küldte őket el, főleg a törpéket, amikor
 lerágták a lámpát (még jó hogy nem használok sok lámpát, és nem volt
 felkapcsolva!) és be nem állt a csőrük miközben szerelte.
 Van kisvideóm is a nimfafüttyről, ha tudom felrakom :-) Az előző történetek
 főszereplője csoda egy madárka!
 |