Tenyészpárok kiválasztása:

Elhelyezés:

Fészekodúk:

Etetés költési idõszak alatt:
Ez az idõszak a tojó számára, - illetve késõbb, ha mind a két madár részt vesz a fiókanevelésben, akkor a hím számára is - fokozott terhelést jelent, ezért nagyon fontos a megfelelõ táplálás. A tojástermelés idõszaka alatt a pár számára mészben, állati fehérében gazdagabb eleséget kell biztosítani. Sõt a fészekrakásra úgy lehet "ösztönözni" a madarainkat, hogy már eleve úgy etetjük õket, mintha már a költési idõszak tartana, ugyanis a fokozott állati fehérjemennyiségnek ilyen hatása is van. (ezért nem szabad a költési idõszakon kívül a lágyeleséget túlzottan gyakran adni). A táplálásra igazán a fiókanevelés alatt kell odafigyelnünk. Itt érdekes lehet az adott eleség mennyisége is. Hiába tudjuk, hogy mekkora a madaraink táplálékigénye, ezen idõszak alatt jóval (2x 3x több) eleséget kell számára biztosítani, mert ellenkezõ esetben abbahagyhatja a fiókanevelést. Az eleségnek állati fehérjében, zöldségekben, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdagnak kell lennie, ha ezek közül valamelyikbõl nem kapnak a szülõk eleget, azt rendszerint a fiókák sínylik meg. Ezek az eleségek romlandóak, a költési idõszakok pedig általában a tavaszi - nyári hónapokra tehetõk, ezért a lágyeleséget inkább naponta többször, frissen elkészítve adjuk, és a mageleségbõl biztosítsuk túlkínálatot.

Teendõk fiókanevelés alatt:

Elválasztás:

Kézzel nevelés:
A nagy értékû papagájoknál már régen alkalmazott módszer, mely révén az anyaállat mellõzésével nevelik fel a szaporulatot.
Fészekmentés céljából a káinizmus jelenségét mutató (testvérgyilkosság) ragadozóknál is szóba jöhet. Illetve van életmentõ funkciója is, amikor magára maradt, fészekbõl kiesett fióka teszi próbára az embert.
A kézzel nevelésnek két változata jöhet szóba, az egyik, mikor a frissen kikelt fiókát rögtön elválasztjuk a szülőktől, illetve amikor a kirepülési idő egyharmadánál-felénél vesszük el a fiókát. Az első változatot azért szokták alkalmazni, mert ebben az esetben a szülőkben még akkora a fiókanevelési kényszer, hogy gyakran újra fészket raknak, így két szaporulatot is lehet remélni tőlük. Erre a változatra rá is kényszerülhetünk, ha a szülők rosszul nevelnek, illetve, ha kilökik a fiókát az odúból.
Az első változatnál lényegében arra számíthatunk, hogy a nap 24 órájában óránként meg kell tömni a fiókát, s a kiszáradást megelõzendõ minden 3. etetés után célszerû néhány csepp vízzel megitatni. Az etetések között eltelt szünetek később már két, három, négy órára nőhetnek, majd az éjszakai etetést is el lehet hagyni. A felneveléshez itthon is már elsősorban erre a célra szolgáló teljes körű tápokat szokás használni, melyek por alakban kaphatóak és csak vizet kell keverni hozzá. Ezzel együtt a gyakorlott tenyésztők már a 2. héttől kezdve különféle adalékokkal szokták a tápot dúsítani (hántolt köles, napraforgómag darálva; gyümölcsök, sajt tojás reszelve; porrá tört tojáshéj, stb). Állításuk szerint így a fióka jobban fejlődik, valamint könnyebben rászokik a darabosabb ételre. A fiókák növekedése során a táp állaga mind durvább lesz (a szülők is így etetik a fiókákat).
Az etetéshez kanalat, fecskendőt, illetve a legkisebb madarak esetében szemcseppentőt szokás használni. A kanalat a két szélén általában fel szokták hajtani, így egy csőszerű képződményt kapunk, amiből kevesebb eleség megy veszendőbe.

A frissen kikelt fiókát nem kell azonnal elkezdeni etetni, a szikzacskó még mintegy 4 órára ellátja táplálékkal. Ne feledjük el, hogy ezek a madárkák még a testhõmérsékletük megtartására nem képesek, ezért inkubátorról kell számukra gondoskodni. Ez egy megfelelően szigetelt doboz, melyben állandó hőmérsékletet biztosítunk (33-35 °C), pl. két villanykörtével. Fontos a relatív páratartalom, amely 70%-os kell, hogy legyen, ezt az odúba tett vizes edénykével biztosíthatjuk. Fontos természetesen, hogy a fiókák se a villanykörtéket ne érhessék el, se az edényt ne tudják felborítani, vagy ne tudjanak beleesni. Éjszakára az izzókat cseréljük ki kék fényűre, ez ugyanis nem zavarja a fiókákat a pihenésben.

Az idősebb fiókák számára már csak egy egyszerű ládát kell biztosítani, és csak éjszakára kell letakarni. A láda alja annyira legyen durva, hogy a fiókák lábai ne csúszkáljanak rajta, a sima aljon a láb elcsúszik, ami akár nyomorék madarakat is eredményezhet. A láda aljára fűrészport terítsünk 4 - 5 cm-es magasságban. Ez hőszigetelésnek is kiváló, valamint a nedvességet is felissza. Az almot kétnaponta cseréljük.

Az első etetések igen nagy türelmet igényelnek, mivel a madaraknak meg kell tanulniuk kanálból/fecskendőből enni. Később, ha már rájöttek a dolog nyitjára a ez könnyebb lesz. Próbáljunk meg segíteni a madárkáknak, de csak finoman, erõltetni semmit nem szabad, mert ezzel akár azt is elérhetjük, hogy a fióka megtagadja az evést. Ha ilyen fiókánk van és egyszerűen képtelenek vagyunk megetetni, akkor szükségünk lesz egy nagyobb fecskendőre, melynek szárára egy csövet rögzítünk. Ezt a csövet engedjük le a madár begyébe, és nyomjunk tele a táppal.

Etetni a madarakat mindig olyan gyakran kell, ahányszor megéheznek. ha egy fiókának üres, vagy majdnem üres a begye, akkor éhes. A fiókát addig etessük, amíg a begye érezhetően telt nem lesz, vagy amíg nem kér már enni. Ha a madarainkat már naponta csak kétszer - háromszor etetjük, akkor az etetések közben itassunk meg őket, mert a fiókák folyadékigénye elég magas.

A mesterségesen felnevelt papagájok (arák, amazonok és kakaduk) rendkívül kezesek, így a piaci értékük madárkedvencként magasabb, mint a szülõkkel nevelkedetteké. Ezeket a madarakat tenyésztésre fogni viszont nagyon nehéz, ugyanis a madár ún. szocializációs időszakában embert lát maga előtt és nem a szülőket, ami azt eredményezi, hogy embernek képzeli magát. Ez jól megfigyelhető az ivarérett kézzel nevelt madárnál: udvarolni nem egy fajtársának fog, hanem a gondozójának. Társnak viszont ideálisak, roppant kezesek, gyakorlatilag mindent eltűrnek. Foglalkozni viszont sokat kell velük, hiszen csak a mi társaságunkban érzik jól magukat.

Gyakorlati tapasztalat, hogy a magevõk és a begybõl etetõk mesterséges felnevelése viszonylag könnyebb. A csõrbõl etetõ, rovarevõ fajok kicsinyeit viszont még a leggondosabb, leghozzáértõbb próbálkozók sem oldhatják meg mindig sikerrel, s a kísérlettel járó veszõdség még sikeres felnevelés esetén sem mindig hozza a várt eredményt, mert a fiatal nem lehet teljes értékû
(A cikk Lengyel Tibor: Madárbarát lexikon c. műve alapján készült)