Téma:
Válogatás
Készítette:
Tatai Sándor
(WebMaster)
Dátum:
98.06.11, Csütörtök 9:18
Címszó:
Válasz: Válogatás
Szia Éva!
A válogatás nem okoz problémát, szerintem késõbb majd szépen rászokik az egyéb eleségekre is, addig meg egye azt, ami neki tetszik. Fiatal madár még, tehát nem csontosodhatott még bele semmi ilyesmi. A régi helyén valószínûleg nem kapott eléggé változatos eleséget. Azt javaslom, hogy próbáld külön edényekbe rakni a különféle eleségeket. Ha tojást nem eszik az nem tragédia (az én madaraim sem ugrálnak érte). Próbálj készíteni neki vegyes zöldségbõl és gyümölcsbõl álló eleséget. Pl: uborka, saláta, alma, és pl. Trappista sajt. Ezeket vágjad apróra. A szárny levágása nem baj, sõt még hasznos is lehet, persze, ha nem szakszerûen van vágva, akkor az elcsúfítja a madarat. A haszna pedig abban van, hogy így a madár nem tud gyorsan repülni, nem töri össze magát az idegen helyen. Mikorra aztán a szárnytollak rendesen kinõnek, addigra már kiismeri magát a lakásban. Egyébként a nagytestû papagájok igénylik ugyan a rendszeres mozgást, de nem igazán ugrálnak a repülésért.
Az étel kiszórására visszatérve nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez a madár még nagyon fiatal, tehát ez lehet játék is.
Csao!
WaTSon
Előzmény:
Válasz felvitele
(
HTML
)
A teljes téma áttekintése.
Válogatás
(Fenyoné Smidt Éva)
. .
Válasz: Válogatás
(Tatai Sándor)
* Most itt vagyunk *
. . . .
EPwsyLVVvknwdf
(wopniq)