Téma:Csodás!
Készítette:Tatai Sándor (WebMaster)
Dátum:2007.05.01, Kedd 9:17
Címszó:Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Csodás!



Valóban, ha már fogalommagyarázatoknál tartunk, akkor illik egzakt módon fogalmazni: Természetesen, ahol törzsfajt írtam, ott törzsalakot kell érteni.


De azért még annyit hozzátennék - mivel már elhangzott dologban van apró hiba amit nem árt javítani mert ebből újabb keveredés lehet - hogy Sándor írta hogy a színváltozatok fajtáknak takinthetők. Ezt cáfolnám, ugyanis ha minden színváltozat külön fajta akkor nem áll meg ez:
"amelyek ezeket a tulajdonságokat hasonló külső viszonyok között át is örökítik ivadékaikra."
az egyes színváltozatok ugyanis más színt is örökíthetnek mint amilyen színűek ők maguk, tehát ha minden színváltozat külön fajta lenne akkor egy fajtának lehetne egy másik fajta utóda. (Ezt jól megaszontam, de talán érthető....)
Ez valóban így van, MÉG nem nevezhetők fajtáknak a színváltozatok, ám az irány erre mutat szerintem. Amennyire én tudom, egyre nagyobb százalékkal jósolható meg egy fészekalj 'színaránya' (na ez is jó kis szó, de talán érthető, hogy mit akarok itt mondani) a színtenyésztés területén. 10-20 évvel ezelőtt még igen nagy ritkaságnak számítottak pl. a kék kis-Sándorok, ma már egészen hétköznapi színváltozat. A díszmadarak színtenyésztése pl. a kutyafajták tenyésztéséhez képes gyerekcipőben jár (annyira mondjuk nem, hiszen pl. a német juhász fajta ha jól emlékszem nincsen száz éves sem). Véleményem szerint egészen közel van már az az idő, amikor már díszmadaraknál is beszélhetünk majd fajtákról. Jelenleg ez még viszont valóban nem igaz. Az általam leírtak ezért inkább csak a fogalmi különbségek jobb megértéséhez fűzött magyarázatként értendők.

Másik javítás: alfaj fogalma majdnem jó, de nem törzsfajról beszélünk hanem törzsalakról. (egyébként a törzsalak maga is egy alfaj, de az az alfaj az, amiről a fajt leírták)

Viszont ez így nagyon rossz fogalmazás:
"Tehát lényegében a fajon belül a fajták emberi beavatkozás révén létrejött fajváltozatok, míg az alfajok természetes úton létrejött fajváltozatok"

Jó lenne, ha......: nem szerepelne benne a "fajváltozat" szó.......

Ennek oka egyszerű:

A változat maga is egy rendszertani kategória:

változat = varietas :
areaja nem tér el a törzsalakétól, - mert azon az arean belül fordul elő - de egy vagy több bélyegben elüt attól. (pl.: színváltozat)

Engedelmetekkel, akkor javítom az eredeti bejegyzésben, köszönöm a kiigazítást.
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.