Téma:
Nagy röpde
Készítette:
M.Zsófi
Dátum:
2005.02.05, Szombat 16:49
Címszó:
Mi lehet az én kis Évámmal?
Sziasztok,
először is elnézést, hogy nem nyitok új fórumrészt, de nem tudok, csak így folytatásban sajnos.
Sanyi, valóban "kutya-baja" a törpémnek aki nagyon rosszul tudott repülni.:-)Viszont van már megint egy kis bibi:-( Körülmények: nagy röpde természetes ágakkal, rácsos fürdetővel, beszerelt oduval, stb. Ebben a röpdében lakik egy pár sárga kecskepapagáj, akiknek nemsokára le kell(ene) hogy rakják életük első tojásait. A baj az, hogy a lány-tollas nem használja az egyik lábát.( kb. egy hete) Ma is, mikor kiengedtem a szobába repkedni őket (külön nekik, meg társaiknak berendezett madárszoba, ágakkal, játékokkal, etetőkkel, itatókkal és sok-sok baráttal. Ugyan itt szabadon van még néhány hullámos akik önállósították magukat, törpék serege, nimfák) Mikor leszállt a földre csipegetni láttam, hogy egyáltalán nem áll rá a lábára sőt, felhúza tartja úgy rohangál a földön, úgy mászik a fákon, rácsokon... Se repüléssel, evéssel, oduba járással, férjével nincsenek problémái. Semmi vérnyomot nem láttam, hogy a törpék elkapták volna.(ha valakit elkapnak, ott általában vér folyik) Csak egy-egy órára engedem ki őket, utána maguktól visszamennek. Gubbasztani nem gubbaszt. Tollát nem borzolja. Épp szieszta idő van, a rács oldalánál, egy faágon ülve szendereg. De ezt sem nevezném gubbasztásnak. Azt sem hiszem hogy a többi röpdében lévő madarak fogtak volna rá a lábára, mert a Katalinok, Verebek, Sokszínűk, meg a többi hullámos békésen megvannak. Mi lehet a baj???? Eleséggel sem lehet probléma, kapnak lágyeleséget is és nem is hiszem hogy okozna ilyesmi tüneteket. Mitévő legyek? Szegény madárkát nem szeretném elvinni röntgenre, sok idegen ember közé, hogy agyon fogdossák, meg ilyesmik.:-( Vagy mégis el kell vinnem? Mit javasoltok? Meddig várjak még, és mennyi idő után vigyem el? Ha én megtapiznám, tudnék "diagnózist" mondani?
Köszi, Zsófi
Előzmény:
Válasz felvitele
(
HTML
)
A teljes téma áttekintése.
Nagy röpde
(István)
. .
Válasz: Nagy röpde
(Tom)
. . . .
Válasz: Válasz: Nagy röpde
(Sanyi)
. . . . . .
Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(István)
. . . . . . . .
Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(Sanyi)
. . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(István)
. . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(M.Zsófi)
. . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Mayer Zsófinak
(Balázs)
. . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(Gyuri)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(M.Zsófi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Mi lehet az én kis Évámmal?
(M.Zsófi)
* Most itt vagyunk *
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Mi lehet az én kis Évámmal?
(Balázs)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Mi lehet az én kis Évámmal?
(Laci)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Mi lehet az én kis Évámmal?
(M.Zsófi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Mi lehet az én kis Évámmal?
(Laci)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Mi lehet az én kis Évámmal?
(Laci)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Mi lehet az én kis Évámmal?
(M.Zsófi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Mi lehet az én kis Évámmal?
(Sanyi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(Sanyi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(M.Zsófi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz, és kérdés: Nagy röpde, Copfos fürj
(Sanyi)