Téma:Madár befogása
Készítette:Tatai Sándor (WebMaster)
Dátum:2001.07.09, Hétfő 9:28
Címszó:Válasz: Madár befogása



Tisztelt Tatai Sándor!

Ezúttal nem a saját madarunkkal kapcsolatban lenne kérdésem.
Egy hete megjelent a környéken egy kicsi, veréb (annál testesebb) méretű papagáj. Fejecskéjénél narancssárga-citromsárga színű, farktollai, melyek rövidek, kékek. Mindazonáltal az egész madár zöld színű.

Bár nagyon félénk, sikerült a kertben található etetőhöz szoktani, melyet mindig papagájeleséggel töltünk és vizet is rakunk bele.

Tehát úgy néz ki, hogy időlegesen segítettünk rajta, de bizonyára a telet nem bírná ki. A mi tervünk az, hogy ideszoktatásával a nyár végén befoghassuk.
Nagyon hálás lennék ,ha ehhez tanácsot tudna adni, vagy egyéb segítséget nyújtani.

Köszönettel,
Flieg András

Mivel vélhetőleg ez is fogságban tartott madár volt, ha már sikerült az etetőhöz szoktatni, akkor ki kell helyezni az etető helyére egy kalitkát, melynek egyelőre a tetejére rakjuk az eleséget. Ha már ezt is megszokta a madár, akkor a követlező lépés, hogy a kalitba helyezzük el jó látható helyre az eleséget, természetesen nyitott ajtónál. Ezek után már csak arra kell figyelni, hogy mikor megy be a madár enni, akkor kell a kalit ajtaját pl. cérna segítségével a távolból rácsukni.

TS
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.