Fogalomtár: mutáció


(lat.): egy élõlénycsoport valamely meglévõ öröklõdési tényezõjének a megváltozása, az öröklõdési anyagban ugrásszerûen végbemenõ olyan megváltozása, amely nem genetikai rekombinációval jön létre.
A keletkezõ egyed neve: mutáns.
A fogalmat H. M. de Vries (1901) vezette be, s úgy beszélt arról, mint ami az élõvilág fejlõdésének az alapja. Mutáció útján jön létre a mutáns, az az egyed, amelyben a mutáció következtében legalább egy génlokusz megváltozott.
Mutáció útján keletkezhet új fenotípus, de létrejöhet nem látható sejtalkatrész-változás is. A mutációk igen gyakran letalitást okoznak, az egyed elpusztul, még mielõtt utódokat hozott volna létre, mert a benne keletkezõ változás valamilyen életfontosságú folyamatot v. szervet érintett.
Ha mégis van utód, elõfordul, hogy a mutánsok utódai között újra megjelennek az eredeti tulajdonságokat hordozók. Ezt a jelenséget nevezzük visszamutálásnak (back-mutáció).
A mutáció iránya általában recesszív, ezért a mutánsok kihasadására homozigóta recesszív állapotban csak a második (F2) nemzedéktõl lehet számítani.
Megkülönböztetünk
1. genommutációt, amikor a kromoszómagarnitúrák v. a kromoszómák száma változik;
2. kromoszómamutációt, amikor a kromoszóma szerkezetében jön létre rendellenesség;
3. génmutációt, amely új allél megjelenésekor következik be;
4. a plazmatikus genetikai komponensek változásával keletkezõ plazmonmutációt és
5. a plasztidok öröklõdõ megváltozása folytán létrejövõ plasztidommutációt.
H. J. Muller kimutatta, hogy a röntgenbesugárzás nagymértékben fokozza a mutánsok megjelenését. Õ irányította a figyelmet a fizikai és a kémiai tényezõk által elõidézett mutációkra is.
Kutatásai eredményét 1927-ben hozta nyilvánosságra, s attól kezdve vált ismertté az indukált mutáció fogalma. Az X-sugarakkal indukált mutációkkal kapcsolatban L. J. Stadler vezette be a találatelméletet, miszerint egy ionizáló részecskének a dezoxiribonukleinsav-molekulával való összeütközése öröklõdõ változásokhoz vezethet.
P. A. Weiss indirekt elmélete szerint a sugarak a sejtben levõ vizet és oxigént ionizálják, s ennek révén következhet be genetikai változás.
A molekuláris genetika fejlõdésével ma már a mutációt nagyobbrészt a DNS szerkezetének megváltozásával magyarázzák.
A mutációknak jelentõs szerepük volt az új fajok kialakulásában. A természet könyörtelenül szelektál, eldönti, hogy egy mutáció hasznos, káros v. közömbös a fennmaradás szempontjából.
Miután a jelenleg élõ szervezetek a külsõ feltételekhez viszonylag jól alkalmazkodnak, leszögezhetjük, hogy a mutációk többsége nem elõnyös. (mikromutáció, makromutáció)

Felhasznált irodalom: Lengyel Tibor: Madárbarát lexikon
2005.09.12 20:24
Vissza a főlapra
websas.hu