Fogalomtár: beltenyésztés, rokontenyésztés (close breeding)


elsõsorban önmegtermékenyítéssel szaporodó (allogám) növények v. közelrokon, ill. egyetlen szülõpártól leszármazott állatok szaporítása.
Más szavakkal a beltenyésztés lényegében egy törzsön v. tenyészeten belül folytatott fajtatiszta tenyésztés. Célja az úgynevezett tiszta származéksor kitenyésztése. A létrejövõ egyedek életképessége (vitalitása) szaporodási képessége stb. leromlik.
Ezt nevezzük beltenyésztéses leromlásnak, ami megmutatkozik
a kelési eredmények romlásában,
a fiókák nagyobb százalékú befulladásában,
a szaporaság csökkenésében,
a terméketlen egyedek felszaporodásában,
a fiókák vitalitásának csökkenésében,
a kelés utáni nagyobb pusztulásban,
a fejlõdési erély gyengülésében,
a fertõzések iránti fogékonyságban,
az örökletes hibák felbukkanásában és
a hasznos élettartam csökkenésében.
Dr. Horn Péter vizsgálatai szerint a beltenyésztési koefficiens 1 %-os növekedésére a teljesítmény a következõ mértékben csökken:
Tojástermelés 0,3—1 db
Keltethetõség 0,19—0,44 %
Tojástömeg 0,2—0,4 g
Pecsenyecsirkék élõtömege 0,2—0,4 g
Utóbbiaknál a normál vágásérettségkor mutatkozó csökkenés adatát tartalmazza a táblázat. Emellett megfigyelhetõ a fiatalkori elhullások 0,15—0,33 százalékos növekedése, vm. a kifejlettkori elhullások 0,15—0,21 %-os emelkedése.
Ugyanakkor Dr. Horn Péter is hangsúlyozza, hogy nem minden állománynál ilyen tragikusak a következmények, mert sok függ az adott populáció genetikai adottságaitól is.
A beltenyésztés folyamán az elsõ nemzedék (I1) életképesebb, mint a második nemzedék (I2) és így tovább. A beltenyésztési minimum — fajtól függõen 5—10 nemzedék — után következik be.
Addig különösen feltûnõ a leromlás, míg a továbbiakban alig észrevehetõ, nem okoz további életképesség és produktivítás-csökkenést.
Vannak fajok, amelyek a beltenyésztés folyamán teljesen sterillé válnak.
Máskülönben a beltenyésztés eredményeként genetikailag nagymértékben egyöntetû populációk jönnek létre, ezek a BELTENYÉSZTETT VONALAK, ill. TÖRZSEK.
A beltenyésztés folyamán a heterozigóta egyedek száma csökken, a homozigóták aránya viszont növekszik. Ezt szemléletesen bizonyítja Vida és munkatársainak vizsgálata a következõ táblázat szerint.
genotípusok heterózigóták homozigóták
és %-os gyakoriságuk százalék- százalék-
AA Aa aa aránya aránya
F1 0 100 0 100 0
F2 25 50 25 50 50
F3 37,5 25 37,5 25 75
F4 43,7 12,5 43,7 12,5 87,5
F5 46,8 6,25 46,8 6,25 93,7
A beltenyésztés következtében létrejövõ genetikai egyöntetûség kifejezésére szolgál a Wright-féle beltenyésztettségi együttható. Jele: F.
Azt fejezi ki, hogy a származásilag azonos gének hányad része rögzõdött az állomány átlagában. Galambtenyésztésben a következõ párosításban a következõ F-értékekre számíthatunk:
szülõ x ivadék 0,25 v. 25 %,
testvér x testvér 0,25 v. 25 %,
féltestvér x féltestvér 0,125 v. 12,5 %
1. unokatestvéreknél 0,062 v. 6,25 %
Keresztezett állománnyal is folytathatunk a késõbbiekben mind rokon-, mind beltenyésztést.
Sõt, elõfordul, hogy más lehetõségünk nincs is.
Vannak tulajdonságok, amelyek másként, mint rokontenyésztéssel nem is rögzíthetõk biztonsággal. Ilyen pl. a tájékozódási készség és a dobolás.
A rokontenyésztés hatására nem egyenlõ mértékben indul meg a degenerálódás. A belga postagalamb-tenyésztõk eredményei igazolják ezt.
Dr. Bourgeois híres galambcsaládja 1729. évtõl beltenyésztett õsöktõl ered.
Érdekes, hogy a legújabb felismerések szerint papagájoknál a talplenyomat alapján is lehet következtetni a beltenyésztés fokára.
(l. még: rokontenyésztés)

Felhasznált irodalom: Lengyel Tibor: Madárbarát lexikon
2007.02.10 19:11
Vissza a főlapra
websas.hu