Téma:Jákó játék?!
Készítette:Ildikó
Dátum:2003.01.06, Hétfő 9:52
Címszó:Válasz: Jákó játék?!



Kedves Béla!

 

Az én jákóm elmúlt 4 éves és én is azt tapasztaltam minden nagyobb játéknál, amit Te. Amerikából hoztam neki én is egy bőr-fa összetételű "rágókát", annak elfogadása például kb. 2 hónapba telt, azóta viszont lelkesen rágja és szereti ezt a játékot. Mostanában egy pamutkarikával próbálkozom, mert a fürdőszobai karika alakú törölközőtartón nagyon szeret akrobatikus mutatványokat bamutatni. A szobában lévő nagy hintájára akasztom, ahol elég sokat ücsörög, már nem retteg tőle, időnként mintha megpróbálná összezedni a bátorságot, de még nem sikerült neki :)

Minden új dolgot először kalitkán kívül mutatok meg neki, amikor például nyakcirógatás közben, vagy után ellazult állapotban szemlélődik, megpróbálom az új játékot megmutatni neki, esetleg mind közelebb hozni hozzá. A kalitkából is látható helyen tartom. (Kicsit olyan ez, mint a Róka és a Kis herceg.) Mikor már nem kap szívrohamot a játék látványától, a kalitka külsejére akasztom, mikor már ezt is megszokta, belülre. Édesapám gyártott neki egy létrát, azzal is végig kellett játszani ezt a műveletsort, pedig előtte már nagy lelkesedéssel elrágcsált egy vékonyabb darabot. Nagy örömömre éppen otthon voltam, amikor először rá mert lépni: megpiszkálta a csőrével tisztes távolságból, majd leszidta magát: Te te, mit csinálsz? Nem szabad! Rossz vagy!  - és rálépett.

Tapasztalatom szerint a kisebb méretű újdonságokat könnyebben elfogadja, utazásokról mindig valami "csőrálló" kulcstartóval érkezünk haza, a viszontlátás örömében meg is mutatom neki az ajándékát, ha megfogja a csőrével, már be is teheted hozzá. Talán először jó lenne kisebb méretű lógócskával próbálkoznod, a nagy méretű, később biztosan kedvelt fa-kötél játék megszoktatása sokáig eltarthat :(

Sok szerencsét és kérlek, értesíts, hogyan sikerült a "manőver"

 

L. Ildikó

 

Kétéves Ciceró nevű jákómat kézzel neveltem. Semmi gondom nincs vele az hiszem neki sem velünk, mármint a család többi tagjával. Csupán egy dolog nem megy, szinte semmiféle játékot nem fogad el. Minden új dologtól retteg, fél, hiába akarom szoktatni hozzájuk. Próbálkoztam a legdrágább spéci fa-kötél jétékoktól kezdve mindennel, de nem akarja öket. Amúgy jól elvan magában is, de szeretnék neki több örömet okozni, nehogy unatkozzon. Tudna valaki segiteni?
Előre is köszönöm:
H. Béla

Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.