Téma:
Nimfa beszoktatás
Készítette:
Tom
Dátum:
2004.01.23, Péntek 12:34
Címszó:
Válasz: Szakállas
Kedves Balázs!
Igaza van Sanyinak, a fenyő papagáj is jó, de tudtommal nem nagyon tenyésztik itthon, az egyetlen példány, amit eddig láttam, az a Duna Plaza állatkereskedésében kuksol már egy jó ideje. Szerintem a szakállasnak szebbek a színei, letisztultabb, ápoltabb hatást kelt.
Ricsit egyedül tartottam, cserébe rengeteget kellett foglalkozni vele, de nem bántam, mert én is mindig élveztem a társaságát. Minimum azt igényelte, hogy ha otthon vagyok, akkor folyamatosan a vállamon/fejemen csücsülve velem legyen. Ez sem volt gond, gyorsan megtanult egyensúlyozni és egyáltalán nem kellet figyelni rá, nehogy lecsússzon.
Minden játékban benne volt, ha vmi olyat rágott, amit nem kellett volna (pl. a legújabb képén), akkor remek kötélhúzást rendeztünk. Minden élelmet el kell dugni, igazi malac, második nap a paprikás csirkémre, mint egy sólyom, úgy repült rá a szekrény tetejéről :)
Kis Zoltán féle kalitkában tartottam (70*85*42 cm) ami +50 cm-es lábakon áll, remekül bevált és hiába lett volna sok köbméteres voilere, abból is állandóan ki akart volna jönni.
Remekül kommunikál, a kalitka ajtajának rázogatásával jelzi, ha el szeretne indulni felfedező útra, természetesen éktelen üvöltésbe kezd, ha nem foglalkozom vele,viszont aranyosan fütyörészik, ha tetszik neki valami. "Beszélni" is megtanul.
Ricsi nem volt kézzel nevelt és már majdnem kifejlett, amikor hozzám került, de nagyon megszelídült, simán elaludt tévézés közben a térdemen gubbasztva, érdekes módon csak akkor csípett, ha egyetlen ujjal közelítettünk a feje felé, viszont, ha két kézzel hátulról megmarkoltam, semmi gond nem volt, tudta, hogy nem bántom.
És végül de nem utolsó sorban tavaly 15.000-ért adták, kézzel nevelve kb. 25.000, ami szerintem nevetségesen olcsó egy ilyen képességű madárért, gyanúm szerint egyszerűen nem annyira ismert, népszerű, mint egyes sokkal gyengébb madarak, azért nem drága.
Egy apróság: szerintem a fekete csőrű példányok komolyabban néznek ki, mint a piros csőrűek.
üdv Tom
Előzmény:
Válasz felvitele
(
HTML
)
A teljes téma áttekintése.
Nimfa beszoktatás
(Zsolt)
. .
Válasz: Nimfa beszoktatás
(Lina)
. . . .
Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás (Linának)
(Zsolt)
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás (Linának)
(Lina)
. . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás (Linának)
(Don)
. . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás (Donnak)
(Zsolt)
. . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás (Donnak)
(Don)
. . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás (Donnak)
(Zsolt)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Nimfa beszoktatás (Zsoltnak)
(Tom)
. .
Válasz: Nimfa beszoktatás
(Sanyi)
. . . .
Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Krisz)
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Krisz)
. . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Zsolt)
. . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Krisz)
. . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Krisz)
. . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Zsolt)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Krisz)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Nimfa beszoktatás
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Nimfa beszoktatás
(Zsolt)
. .
BLACK-HEADED CAIQUE
(G. Balázs)
. . . .
Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(Anonymous)
. . . . . .
Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(G. Balázs)
. . . . . . . .
Válasz: Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(Sanyi)
. . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(G. Balázs)
. . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(Sanyi)
. . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(G. Balázs)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(Sanyi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Szakállas
(G.Balázs)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Szakállas
(G.Balázs)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Szakállas
(Tom)
* Most itt vagyunk *
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Szakállas
(G.Balázs)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Szakállas, kínai
(Don)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
SUBJ1
(FrierseldCibe)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Szakállas
(Trudi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Szakállas
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: Szakállas
(BKati)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Szakállas BKatinak
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Szakállas történet
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Szakállas történet
(Lin)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Szakállas történet2
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Szakállas történet2
(Zsófi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Szakállas történet-Zsófinak
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Szakállas BKatinak
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
BKati
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
zold kakadu
(Csilla)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: zold kakadu
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: zold kakadu
(Csilla)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: zold kakadu Csillának
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: zold kakadu
(Zsófi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: BKati
(Bkati)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: BKati
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
Leégető hullámos
(Csabi)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Leégető hullámos
(Tom)
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Válasz: Válasz: Leégető hullámos
(Hella)
. . . . . .
Válasz: Válasz: BLACK-HEADED CAIQUE
(Anonymous)