Téma:Tundenek
Készítette:Noi
Dátum:2007.06.06, Szerda 11:46
Címszó:Válasz: Válasz: Válasz:Andinak


Sziasztok!
Nálunk nagyon jól bevált, hogy az egész közvetlen család etette táppal, a későbbiekben ha én valami miatt nem voltam otthon akkor egyéb eleséggel is ellátta, foglalkozott, játszott vele, így nem annyira egyemberes a kék-sárga aránk. Persze, én vagyok a mindene, a fő-fő gazdi, de a többiek is tudják őt kezelni több-kevesebb sikerrel. Mi etetéseknél kiengedjük a négy madarat, mindegyik vérmérséklete szerint elbóklászik, röpköd, vagy eljön velünk a vállunkon, a fejünkön elmosni a táljaikat. Probléma csak az arával szokott lenni, mert én ha mondom neki, hogy "gyere, megyünk enni" rááll a kezemre és visszateszem a volierébe. Ha a férjem szól neki, akkor változóan negyed-félórán át "süket" a madár, és futkos volierről volierre. Aztán mikor megunja, rászól keményen, akkor be tudja tenni a helyére. A (felnőtt) gyerekeimre csak néz mozdulatlanul, majd amikor 2.-szorra, esetleg 3.-szorra szólnak neki, szót fogad. Szerintem nagyon sokat jelent, ha kezdettől fogva az alapvető parancsszavakat használjuk, amire később is szükség lesz, mert így szépen fokozatosan megtanulja minden erőszak nélkül. Ha valami olyat csinál az ara amit nem kellene ("kedvencem" amikor a könyvespolcról lökdösi le a könyveket), rászólunk, hogy ara, nem, s ő abba is hagyja.(Azt nem írtam, hogy egy perc múlva nem kezdi újra, de újabb nem-re megint abbahagyja!)Szerintem akármilyen kis gazfickó is az aránk, következetességgel, játékosan, millió dicsérettel nem nehéz rászoktatni az alapvető elvárásainkra. Természetesen fent leírtak csak az én tapasztalataim, gondolataim.
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.