Téma:Timnehről Csillától
Készítette:Beró Feró
Dátum:2003.01.29, Szerda 23:09
Címszó:Timnehről Csillának



Helló !

Ma megtörtént a csoda. A kis vadon fogott kéztől még mindig félő timneh jákó szelidülésében
óriási lépés történt.
A madárka kirepült hozzám a konyhába, ahol az asztalnál ültem és ettem. A fejemre szállt ezért azonnal ráléptettem a kezemre, majd át a combomra, hogy tudjak tovább enni. Közben adtam neki háztartási keksz darabokat, amiket azonnal eldobált. Na gondoltam ma sincs valami jó kedve.
Kaja után hátradoltem és beszéltem hozzá egy pár szót. Időnként ő is visszamormolt valamit.
Egyszer csak fogta magát és felmászott a vállamra. Ez is megszokott dolog nála, sőt az is, hogy elkezdte rágcsálni az arcomat, ami időnként csípésben végződött.
Mielőtt a lényeget előadnám még el kell mondanom, hogy 2-3 hete a reggeli és esti szürkületben már megengedi, hogy megvakarásszuk a nyakát. Úgy látszik a nappali fény valami óvatossági ösztönt vált ki belőle.
A lényegre visszatérve, rágcsálta az arcomat több alkalommal, majd váratlanul azt vettem észre, hogy felborzolja a nyakán a tollat és odanyomja az orromhoz. A jelzés egyértelmű volt. Mivel a kezemtől fél, kénytelen voltam a "csőrömmel" viszonozni a nyakvakarást. A higiéniai limitemet túllépő tevékenységet néhány perc után abbahagytam és a következő alkalommal egy újjamat kinyújtva kézzel közelítettem a nyaka felé. Legnagyobb megdöbbenésemre elfogadta. Ezután még több alkalommal igényelte a nyakkurkászást és az sem zavarta, hogy két ujjal a nyakát közrefogva cirógatom.

A döbbenetes számomra az, hogy a kézzel nevelt szikla papagájom az ordításon kívül semmilyen jelzést nem adott. Ja de, ha mérges volt, időnként belém csípett.
Most mondja a feleségem, hogy reggel sokat hablatyolt. Sajnos még mindig nem érteni, legfeljebb néha egy-két szót. De nem baj, állítólag ebből lesz majd az érthető duma.

Csilla! A tiéd beszél már?

Feró
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.