Téma:Befogott madarak
Készítette:Sanyi
Dátum:2005.09.19, Hétfő 13:03
Címszó:Válasz: Befogott madarak



Szerintem Te is láttál olyan képeket, ahol lelőtt kakaduk ezrei fekszenek kiterítve. Szerintem ők inkább az utazást és a fogságot választották volna, mégha 10 %-uk nem is éli túl az utat(bár olyan madártarónak én sem adnám őket, aki kis kalitban sanyargatva tartaná).
Az arák sem azért pusztulnak ki az élőhelyeikről, mert befogják őket, hanem azért mert kivágják alóluk az őserdőt.
Lorenz 110éves jákó-járól is mindenki szimpátiával, elismeréssel nyilatkozik, pedig akkor még a tenyésztésük a fasorban sem volt(tehát befogott madár, amelyik az élőhelyen maradva 80 évvel korábban kiszelektálódik).
Szép dolog, ha valaki zsenge korától állatkertet szeretne, de ennek megvalósulása elsősorban az egyén számára jelent boldogságot(megjegyezném: én is szerettem volna és most úgy tűnik meg is valósítom, olyan fajok tudatos kiválasztasával, melyek igényeinek megfelelő tartási körülményeket biztosítani tudom:)
Nézd meg az érem másik oldalát is, mi történik azokkal a madarakkal, melyek az élőhelyükön maradtak.
Az a kép sem lélekemelő, mikor a leégett erdőben sétálsz haldokló(halott) állatok közt.
Milyen hozzáállása lesz az egyik képen látható brazil benszülöttnek az amazonok felé, ha azok már arra sem lesznek jók, hogy pénzt hozzanak nekik? Még kevesebb jövedelem, még több föld kell, még több erdő ég le, és különben is a papagájhús is ehető(miként ezt az őserdei indiánok jól tudják/természetfilm fúvócsöves barátainkról, ahol nem a madarak érdekeire volt állítva az optika/ ):(
Szerintem ezt a témát eléggé körberágtuk ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy nem lehet fehéren-feketén igazságot tenni, meg- és elítélni.
Persze el lehet erről még vitázni, csak az én vérmérsékletemnek már túl meredek az ellenzős "zöld" hozzáállás, miszerint, ha hallják meg a hitt igazamat, akkor majd néhány robbantással felhívom rá a figyelmet.
A magam disztingvált módján megelégszem azzal, ha netán egy ilyen "vadonfogott" kerül hozzám, annak a lehető legjobb körülményeket biztosítsam, figyelembe véve, hogy milyen előzményeken kellett átmennie.
Előzmény: Document Link Icon