Téma:Befogott madarak
Készítette:Tatai Sándor (WebMaster)
Dátum:2005.09.19, Hétfő 16:40
Címszó:Válasz: Válasz: Befogott madarak




Persze, én is tudom, hogy a kép sokkal árnyaltabb ennél.

Én itt arra próbáltam kitérni, hogy mi madárkedvelők, a magunk szerény eszközeivel, szinte semmi erőfeszítéssel mit tudunk tenni a befogott madarak tömeges árusítása ellen. Röviden: nem vásárolunk ilyen madarat. A tenyésztők sincsenek rászorulva "vérfrissítés" címszó alatt, mivel a közkedvelt fajokból már van akkora fogságban tartott állomány, hogy ezt el lehet intézni a befogott állományon belül.

Sőt, azt mondom, hogy még magával a befogással sincsen gond, hiszen az állatbefogás bevett gyakorlat a természetvédelemben is. Csak az nem mindegy, hogy azt hogyan hajtják végre. Ha ott ezt szakszerűen,  emberségesebben csinálnák, nem készülhetnének ilyen képek. A képen látott módszer ellen azonban úgy gondolom, hogy fel lehet, illetve fel kell emelni a hangunkat és ki kell fejeznünk nem tetszésünket, már csak azért is, mert itt madárszerető emberek gyűlnek össze (reményeim szerint). Véleményem szerint az, aki befogott madarat vásárol, hallgatólagosan támogatja ezeket a módszereket. Természetesen a legtöbben jóhiszeműen vásárolnak, örömmel élnek a lehetőséggel, hogy a kiválasztott, óhajtott kedvenchez "tesco gazdaságos" áron juthatnak hozzá. Én magam inkább megfizettem a kétszeres árat, de itthon tenyésztett madarat vásároltam, mert számomra az elfogadhatatlan választás volt, hogy befogott madarat vegyek. Most is az lenne.

Az ausztrálokról. Nekem is furcsa, engem is felháborít az a hozzáállás, hogy a kakaduk exportjára teljes körű tilalom vonatkozik, miközben tömegesen mészárolják ezeket a madarakat. A mészárlás engedélyel folyik. A kakaduk a betelepült emberek miatt szaporodtak el ennyire, mivel a földművelés a kakaduk számára soha nem látott táplálékmennyiséget biztosít. Ez robbanásszerű populáció növekedéshez vezetett, melyet a természetes ellenségeik nem tudnak követni. Nyilván azonban nekik is megvannak a maguk indokai (egy-kettőt el is tudok képzelni). Általában el lehet mondani az ausztrálokról, hogy nem hülyék. Aláírom: itt annak látszanak!

Úgy érzem, hogy itt nem az a teendő, hogy egy sóhajtással szimultán felhúzzuk mind a két vállunkat és széttárva a kezünket szomorú tehetelenséggel nézünk magunk elé, hanem megpróbáljuk felvilágosítani a madárkedvelőket a fenti körülményekről. És ilyenkor minél sokkolóbb a felvilágosítás, annál jobb (sajnos).

Én  - tiszteletben tartva mások véleményét - ezt vallom a témával kapcsolatban és igyekszem, hogy a honlapomon ennek minél több helyen adjak hangot.

 

TS

 

Szerintem Te is láttál olyan képeket, ahol lelőtt kakaduk ezrei fekszenek kiterítve. Szerintem ők inkább az utazást és a fogságot választották volna, mégha 10 %-uk nem is éli túl az utat(bár olyan madártarónak én sem adnám őket, aki kis kalitban sanyargatva tartaná).
Az arák sem azért pusztulnak ki az élőhelyeikről, mert befogják őket, hanem azért mert kivágják alóluk az őserdőt.
Lorenz 110éves jákó-járól is mindenki szimpátiával, elismeréssel nyilatkozik, pedig akkor még a tenyésztésük a fasorban sem volt(tehát befogott madár, amelyik az élőhelyen maradva 80 évvel korábban kiszelektálódik).
Szép dolog, ha valaki zsenge korától állatkertet szeretne, de ennek megvalósulása elsősorban az egyén számára jelent boldogságot(megjegyezném: én is szerettem volna és most úgy tűnik meg is valósítom, olyan fajok tudatos kiválasztasával, melyek igényeinek megfelelő tartási körülményeket biztosítani tudom:)
Nézd meg az érem másik oldalát is, mi történik azokkal a madarakkal, melyek az élőhelyükön maradtak.
Az a kép sem lélekemelő, mikor a leégett erdőben sétálsz haldokló(halott) állatok közt.
Milyen hozzáállása lesz az egyik képen látható brazil benszülöttnek az amazonok felé, ha azok már arra sem lesznek jók, hogy pénzt hozzanak nekik? Még kevesebb jövedelem, még több föld kell, még több erdő ég le, és különben is a papagájhús is ehető(miként ezt az őserdei indiánok jól tudják/természetfilm fúvócsöves barátainkról, ahol nem a madarak érdekeire volt állítva az optika/ ):(
Szerintem ezt a témát eléggé körberágtuk ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy nem lehet fehéren-feketén igazságot tenni, meg- és elítélni.
Persze el lehet erről még vitázni, csak az én vérmérsékletemnek már túl meredek az ellenzős "zöld" hozzáállás, miszerint, ha hallják meg a hitt igazamat, akkor majd néhány robbantással felhívom rá a figyelmet.
A magam disztingvált módján megelégszem azzal, ha netán egy ilyen "vadonfogott" kerül hozzám, annak a lehető legjobb körülményeket biztosítsam, figyelembe véve, hogy milyen előzményeken kellett átmennie.


Előzmény: Document Link Icon