Készítette:Tatai Sándor (WebMaster)
Dátum:2006.12.28, Csütörtök 15:10
Címszó:A korcsolya és én
Kategória:egyéb
Szinte pontosan két évvel ez előtt az a hirtelen jött elhatározás fogalmazódott meg bennem, hogy meg kellene tanulnom korcsolyázni. Addig egészen jól elvoltam nélküle, de akkor úgy éreztem, hogy nem teljes az életem korcsolyatudás nélkül, Rövid mindössze kb. 20 perces korcsolyázási pályafutásomnak egy jól sikerült esés vetett véget, mikor is sikerült olyan cselesen esnem, hogy eltörtem a bokámat a korcsolyacipőben (!!).
Ennek emlékére született az alábbi szösszenet, fogadjátok szeretettel így szilveszter környékén:
Mivel már több év távlatából tudom szemlélni a témát, ez megfelelő objektivitást ad egyébként erősen véleményes látásmódomnak a tárggyal kapcsolatban.

Lássuk be: Aki korcsolyázik, mind komplett idióta.
Először is ugyebár ott van az embernek az ő talpa, ami direkt azért akkora, mert azon úgy meg lehet állni. Hogy választási lehetősége is legyen, rögtön van belőle mindjárt kettő, egymás mellett. Ezeken nagyszerűen lehet ácsorogni. Próbáld ki, ha nem hiszed!!
Tehát az állás az alapszintű (basic) felhasználása a talpnak, kell hozzá némi gyakorlás, de általában mindenkinek sikerülni szokott, akinek van talpa. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a többségnek van. Ők aztán használják is.
A talp egy másik felhasználási módja a járás. Ezt helyváltoztatásra használják, ez is a fő funkciója. Néhány terápiás helyen ahol az emberek többnyire a nyugtató zöld szín eléggé szarul (khaki) sikerült árnyalatát viselik, ez nem igaz, mert ott meg kell tanulni a 'helybenjárás' fogalmát, amikor úgy teszel a talpaddal, mintha járnál, de mégse. Ez is hülyeség, de ez legyen az ő bajuk. Minek öltöznek kakiba, nem?
A járás úgy van, hogy az egyik talpadat (tetszőleges) felemeled és lerakod valahol előrébb. A másik ilyenkor rögtön észreveszi, hogy most járás fog következni és rögtön vidáman csatlakozik, mert szeret járni, kivéve, ha már fáradt, vagy ha nincs kedve, mert belerúgtak vele véletlenül a szék lábába, vagy mert csúfolták, mert büdös. A két talp egyébként szeret egymással versenyezi, folyton megelőzik egymást - és már készen is van a járás. FONTOS, hogy a talp, amikor a földön van, akkor ahhoz képest nem mozog.

És akkor most jön a korcsolya. Ezt a talp alá szokás rakni, hogy az szédüljön, mert nem szereti a magasságot.Tériszonya van, de ezt ne mondjad neki a szemébe (képletesen értendő persze - kivéve az olyan talp, amelyiknek tyúkszeme is van), mert hiú és megsértődik. Na most ilyenkor a talpnak azon a vékony kis izén kell ácsorogni, meg egyensúlyozni. Ettől aztán rögtön kényelmetlen is az egész, az önfeledt ácsorgásnak annyi. Tiszta baromság.
De az IGAZI hülyeség akkor kezdődik, amikor ezzel rámennek a jégre. A jég, az olyan föld, ami csúszik. A talp ezt nem szereti, mert sem ácsorogni, sem járni nem lehet rajta rendesen, viszont nagyokat lehet rajta esni, ami szerezhet ugyan néhány önfeledt percet a nézőknek és barátoknak, de mi nem szoktuk annyira élvezni.
Na most ha még mindig szeretnél elmenni korcsolyázni, akkor elmesélem, hogy azt hogyan kell és mi a különbség.

Először is a talpad nagyon nagy zavarban lesz, mert nincs ilyen bánásmódhoz szokva. Itt pl. nem lehet rendesen járni, meg a talp akkor is halad, ha áll. Általában először a két talp akár egy irányba, akár más irányokban halad, a vége pofára esés. Ez a talpat frusztrálja. Ezért vagy megtanítjuk neki, hogy mit kell a korcsolyán csinálni, vagy, mint minden normális ember, megvárjuk míg a jég elolvad és tó lesz belőle, amiben aztán majd a jó melegben lehet pancsolni a gumikacsánkkal, nem pedig ebben a rohadt hidegben vacogni a jégen, hogy "Hű de jó! Korcsolyázunk!!". Tisztára hülyeség..

Szóval korcsolyázni úgy kell, hogy a korcsolya mindig a jég felé mutasson. Nem árt, ha a jég és a korcsolya között fizikai kontaktus van. Ez nagyban megkönnyíti a továbbiakat, mert pl. ha csak a parton ülünk lábbal a jég felé, az is remek móka, de abból nem lesz korcsolyázás.
Könnyedén ugorjuk át az első tíz percet és vegyük úgy, hogy már több, mint fél percig meg tudunk állni a jégen a korcsolyában. Ekkor már megereszthetünk egy biztató mosolyt is körbe, már ha érdekel valakit. A gondnokot biztosan, mert ezen a helyen a jég is kezd már egy kicsit megviseltté válni nem csak mi.
Ekkor emeljük fel az egyik lábunkat.
Nem baj.
Tápászkodjunk fel és próbáljuk, ameddig nem sikerül. (A gondnokkal ne törődjünk).
Most próbáljuk a másik lábunkkal is.

(Figyelmetlenek itt azt gondolnák, hogy most jön majd, hogy mind a kettőt egyszerre, de nem)
Na, most próbáljunk meg elindulni. Ebben az az érdekes, hogy teljesen másként kell, mint járni. Ez azért rossz, mert már évek óta gyakorlod, profi vagy benne, erre most tessék lehet az egészet kidobni, két ilyen kis vasdarab miatt. Ráadásul minden hibáért ugyanaz a büntetés. Semmi változatosság. Nincs pl. hogy nem kapsz csokit, vagy nem nézhetsz tévét egy hétig, nem léphetsz rá a macska farkára, pedig az olyan viccesen nyávog olyankor, nem. Itt mindig csak esel és kelsz. Ráadásul csupa olyanért, amit a járásnál tanultál: Figyelj, megmutatom:
Húzd ki magad! - Paff.
Lépj egyet előre - Nyekk!!
Fordulj meg! - uhh...
Integess a Mari nénikek, mert a múltkor is szólt, hogy nem köszönsz! - placcs! (%%&@ meg Mari néni....)

Lassan elérkezünk a haladó leckékhez, amikor már a 'feltápászkodás' nevű mozdulatsornál bonyolultabb és elegánsabb dolgokkal is kísérletezhetünk.

Előzetesen egy kis kitérő a korcsolya élével kapcsolatban:
A korcsolya is olyan fegyver, akár a borotva: mind a kettő akkor kezd veszélyessé válni, ha elveszti az élét. Ráadásul az él nélküli korcsolyát cipőnek hívják.
Miért jó tehát, ha éles a korcsolya? Először is azért, mert ha keresztül megyünk vele valakinek az ujjain, azokat szépen fel tudjuk vele szecskázni. Ezt már mi magunk is megtapasztalhattuk néhányszor a 'feltápászkodás' mozdulatsor közben.
Másodszor az éles korcsolyával már többnyire csak pofára és hanyatt eshetünk, ami némileg redukálja a ránk leselkedő veszélyeket és megpróbáltatásokat.
Mire jó még az éles korcsolya?
Remekül lehet vele pl. pizzát szeletelni, de akár bárdnak is használhatjuk, ahogy azt Tom Hanks-től láthattuk. Meg persze Wilson is mondta...

És akkor most a korcsolyázás technikai elemei:

Elindulás:
Először győződjünk meg arról, hogy a TAJ kártyánkat nem felejtettük-e otthon, aztán már csak elszántság kérdése.

Haladás:
Ebben az az érdekes, hogy kb. úgy kell, mint vitorlázni ellenszélben. A legjobb persze otthon, karosszékben, elméletben.

Fékezés:
Itt különböző technikákat próbálhatunk ki tetszésünk szerint:
Radikális: Hason/háton csúszás
Konstruktív: Egy másik korcsolyázóban megkapaszkodás (később neki azért küldjünk a kórházba virágot/csokit)
Sztoikus: Egyszer úgyis le kell lassulnia a csúszásnak.
Vakmerő: Nem lehet olyan kemény az a fal/korlát.
Előrelátó: El sem indulok, hiszen úgyis meg kell állni valamikor.

Kanyarodás:
Ezt első időben ne erőltessük, keressünk egyenes korcsolyapályát.

Piruett:
Ez magától fog menni. Ilyenkor próbáljunk meg úgy tenni, mintha szándékosan történt volna. Persze az esés a nyekkenéssel része a hajszál pontosan kidolgozott mozdulatsornak, sőt lényegében a 'feltápászkodás' bővítése.

Ugratás:
Ezt általában a barátaink fogják velünk gyakorolni - a korcsolyázás után.

(TS)
A teljes téma áttekintése.