Kedves Barbara!
Nekem volt Magyarországon az első és tudomásom szerint az utolsó
beótenyészetem. Négy párat tartottam, ebből egy költött, a szaporulat
értékesitése eléggé megbizhatatlan volt, egy idő után ráuntam a dologra.
Lényegében örömmel olvastam, hogy mégis vannak, akiket érdekel e rendkivül
kedves és inteligens madár.
Amit Sanyi ir, az többé-kevésbé helytálló, de azért lehet a képet finomitani.
Válasszuk külön a tenyésztést és a tartást. Esetedben valószinüleg az utóbbiról
van szó.
Nos az én kézben nevelt, és a lakásban tartott fiókáim messze nem okoztak annyi
bonyodalmat, mint gondolnád. Sőt! Javarészt azt fogyasztották, ami a család: a
turóscsuszát és a lecsókolbászt például különösen szerették, a szőlőt egyenesen
imádták.
Hajdani madarász barátom -- Nagy Ottó -- igényes ember volt a lakására, mégis
családtagként bántak Lulujukkal. Szintén a saját asztalukról etették -
kelképosztától a leveszöldségig bármi - nem füszeres étel - szóba jöhet.
A fürdés tényleg elemi igényük, de be lehet őket szoktatni a fürdőszobába,
ahová önként és dalolva követik az embert.
Az ürüléket a ládakalitba tett vastag réteg homok elviselhetővé teszi, de tény,
hogy naponta kell takaritani.
A maceráért cserében lesz egy ragaszkodó térsad, gyereked, barátod, s ha eleget
foglalkozol vele, többet fog beszélni, mint a legjobb papagájok. Kiváló
hangutánzó.
Persze a dologhoz kell egy kis szerencse is. Kereskedésekben és az importált
madarak között gyakori a befogott beó, s ha idősebb példányt fogsz ki azt nehéz
- ha nem lehetetlen - megszeliditeni.
Azt is tudnod kell, hogy beó néven három faj fut
a KIS BEÓ
a KÖZÉPBEÓ
és a NAGY BEÓ.
amikor az én beoimról irok vagy hallasz valakitől, akkor középbeóra kell
gondolnod.
Sok szerencsét kivánok bármely fajjal való barátságodhoz - L. Tibor
|