Készítette:Szabó Éva
Dátum:2000.04.19, Szerda 14:31
Címszó:Egy pár
Kategória:egyéb
A téma összes bejegyzése



(Összesen 4 bejegyzés)


2000.04.27 15:16 Válasz: Válasz: Egy pár (Tatai Sándor)
Tisztelt Tatai Úr!

Kedves Éva!
Megkaptam válaszát, melyet hálásan köszönök.
Levelemben valóban elfelejtettem megírni, hogy nimfapapagájokról van szó.
Azonban nem helyes a feltételezése, miszerint a tojót korábban vettem. Érdekes
módon a tojó majdnem egy évvel később érkezett a hím után, s a hím azonnal
elfogadta őt. Ellenben örömmel számolok be arról, hogy a tojó szemmel láthatóan
kezd felhagyni a féltékenykedéssel, sőt most már ő maga közeledik a hímhez(pl.

Én valóban a leírtak alapján nem erre gyanakodtam. Furcsa azért volt ez a
viselkedés, mert a nimfák az egyik legbékésebb fajnak számítanak a papagájok
között, nagyon ritka a veszekedés. Itt lényegében a hím madár viselkedett namfa
módjára, de úgy tűnik, hogy a tojó is kezd erre ráébredni.

tisztogatja a hím bóbitáját, s már puszit is adott neki). Ezt azóta
figyelhettem meg, amióta éjszakánként a hímmel alszik /tehát azt próbálom
elérni, hogy inkább a hímhez kötődjön, mint hozzám/.
Azt hiszem, igy természetesebb,s számukra egészségesebb is.
Mit szól mindehhez?

Természetesen örülök, mint mindig, amikor egy fórumra kerülő probléma
megoldódik


2000.04.25 14:44 Válasz: Egy pár (Szabó Éva)
Tisztelt Tatai Úr!
Megkaptam válaszát, melyet hálásan köszönök.
Levelemben valóban elfelejtettem megírni, hogy nimfapapagájokról van szó.
Azonban nem helyes a feltételezése, miszerint a tojót korábban vettem. Érdekes
módon a tojó majdnem egy évvel később érkezett a hím után, s a hím azonnal
elfogadta őt. Ellenben örömmel számolok be arról, hogy a tojó szemmel láthatóan
kezd felhagyni a féltékenykedéssel, sőt most már ő maga közeledik a hímhez(pl.
tisztogatja a hím bóbitáját, s már puszit is adott neki). Ezt azóta
figyelhettem meg, amióta éjszakánként a hímmel alszik /tehát azt próbálom
elérni, hogy inkább a hímhez kötődjön, mint hozzám/.
Azt hiszem, igy természetesebb,s számukra egészségesebb is.
Mit szól mindehhez?
Várom válaszát,

Tisztelettel: Szabó Éva


2000.04.21 12:20 Válasz: Egy pár (Tatai Sándor)
Tisztelt Tatai Úr!
Van egy fiú és egy lány papagájom,akik éjjel-nappal szabadon vannak. A fiú
nagyon szereti a lányt, próbál közeledni felé, de Gyöngyike sokszor neki támad,
s csak nagyon ritkán viszonozza a közeledé-
sét.Én arra gondoltam, hogy ennek az lehet az oka,hogy a kislány sokat van
velem,(még éjszaka is ve-
lem alszik), tehát érzelmileg nagyon kötődik az emberhez. Sokszor megesett,
hogy ha Samu is rám
szállt, akkor felbőszülve elüldözte Samut(talán féltékenységből).
Nagyon megköszönném, ha kétségeimet eloszlatná, s segítene a probléma
megoldásában.
Tisztelettel: Szabó Éva

Kedves Éva!

Ugyan nem írta meg, hogy milyen papagájokról van szó, de ez a viselkedés
annyira tipikus, hogy erre nincs is szükség. A tojó madár itt valóban féltékeny
a másik madárra (feltételezem, hogy nem egyszerre kerültek Önhöz a madarak és a
tojó volt meg előbb). Itt a tojó nem hajnalndó elfogadni a hím madarat -
magyarul ez a két madár nem pár. Abban az esetben, ha mindig együtt vannak, egy
tágas helyen vannak elhelyezve lehet, hogy párrá vállnak, de ez nem biztos.
Mindenesetre a tojó, ha marad a jelenlegi felállás (ti. , hogy a madárral ön
sokat foglalkozik, Önnel is alszik, stb), akkor nem fogja elfogadni a hím
madarat.

TS


2000.04.19 14:31 Egy pár (Szabó Éva)
Tisztelt Tatai Úr!
Van egy fiú és egy lány papagájom,akik éjjel-nappal szabadon vannak. A fiú
nagyon szereti a lányt, próbál közeledni felé, de Gyöngyike sokszor neki támad,
s csak nagyon ritkán viszonozza a közeledé-
sét.Én arra gondoltam, hogy ennek az lehet az oka,hogy a kislány sokat van
velem,(még éjszaka is ve-
lem alszik), tehát érzelmileg nagyon kötődik az emberhez. Sokszor megesett,
hogy ha Samu is rám
szállt, akkor felbőszülve elüldözte Samut(talán féltékenységből).
Nagyon megköszönném, ha kétségeimet eloszlatná, s segítene a probléma
megoldásában.
Tisztelettel: Szabó Éva
Ugrás a tetejére