Az igaz, hogy a madarakat a lehető legváltozatosabban kell etetni, de mivel nincs se tapasztalatom, se ilyen jellegű infóm, ezért én nem merném a madaraimnak adni, bár ezt már korábban is leírtam a lucernamag kapcsán. Egy papagájnak például legalább 20 fajta mag adható, ami elég változatosságot biztosít, többségük a nekik szánt magok egy részét meg sem eszi. Igazi változatosságot a féléretten gyűjtött gyom és takarmánymagokkal lehet elérni, amiket egy-két napon belül a madarak elé kell tenni. A különféle etethető növényi részek, mint zsenge fűzfaág, pitypang levél, néhány fűszál, parcsin kis mennyiségben adása biztosítja, hogy mindazt megkapják, amihez vadon is hozzá jutnának. Fentieket bogyós és húsos gyümölcsökkel, csonhéjasok termésével, zöldséggel, a rovartáplálék alternatívájaként sajttal, tojással kell kiegészíteni. Arra, kell elsősorban ügyelni, hogy minden új eleséget, csak csipetnyi mennyiségben szabad a madár elé tenni, mert ha nem tetszik neki, akkor egy ideig csak nézegeti és a romlandó eleség megromolhat, mire megkóstolja, illetve, ha madárkánk rákap az elé tett ennivaló ízére, annak nagyobb mennyiség esetén könnyen bélgyulladás lehet a következménye, amit sajnos az állatorvos csak ba boncoláskor fog megállapítani. Később lehet többet is adni egy-egy kedvelté vált eleségféléből, de figyelembe kell venni madarunk felvevő kapacitását, nem szabad hagyni, hogy táplálkozása egysíkúvá váljon, mivel hajlamosak az elhízásra. Tőlünk nyugatra, már elég jó készítményeket szerezhet be az, akinek nincs lehetősége gyűjtögetni, illetve pepecselni a különféle táplálékok előkészítésével. A kecskeméti székhelyű Quiko cég termékei, lágyeleségei nagy részt megoldják bármely madár változatos táplálását, de azért egy szelet alma, répakarika, falat trapista sajt, néhány fűszál (ami nem közvetlenül az útszélen nőtt) legyen néha az etető tányérban. Ahol több madarat tart valaki, pláne, ha új lakó érkezik érdemes prevenciós céllal vírust, baktériumot ölni, férget hajtani, utóbbi feltétlenül szükséges, ha a volierhez, kalithoz vadmadarak is hozzáférnek, ürülékükkel be tudják szennyezni. A Quikon-med nevű készítmény alkalmas egyszerre a fenti betegségek megelőzésére, termékismertetője szerint hatóanyaga csak gyógynövényekből áll. Túladagolni nem lehet, de azért természetesen oda kell figyelni a használati utasításra. Nem reklámnak szántam a készítmények említését, de nálam ez vált be leginkább. Hát röviden ennyi jut eszembe a lucernamag etetéséről.
|