Helló !
Ma megtörtént a csoda. A kis vadon fogott kéztől még mindig félő timneh jákó
szelidülésében
óriási lépés történt.
A madárka kirepült hozzám a konyhába, ahol az asztalnál ültem és ettem. A
fejemre szállt ezért azonnal ráléptettem a kezemre, majd át a combomra, hogy
tudjak tovább enni. Közben adtam neki háztartási keksz darabokat, amiket
azonnal eldobált. Na gondoltam ma sincs valami jó kedve.
Kaja után hátradoltem és beszéltem hozzá egy pár szót. Időnként ő is
visszamormolt valamit.
Egyszer csak fogta magát és felmászott a vállamra. Ez is megszokott dolog nála,
sőt az is, hogy elkezdte rágcsálni az arcomat, ami időnként csípésben
végződött.
Mielőtt a lényeget előadnám még el kell mondanom, hogy 2-3 hete a reggeli és
esti szürkületben már megengedi, hogy megvakarásszuk a nyakát. Úgy látszik a
nappali fény valami óvatossági ösztönt vált ki belőle.
A lényegre visszatérve, rágcsálta az arcomat több alkalommal, majd váratlanul
azt vettem észre, hogy felborzolja a nyakán a tollat és odanyomja az orromhoz.
A jelzés egyértelmű volt. Mivel a kezemtől fél, kénytelen voltam a "csőrömmel"
viszonozni a nyakvakarást. A higiéniai limitemet túllépő tevékenységet néhány
perc után abbahagytam és a következő alkalommal egy újjamat kinyújtva kézzel
közelítettem a nyaka felé. Legnagyobb megdöbbenésemre elfogadta. Ezután még
több alkalommal igényelte a nyakkurkászást és az sem zavarta, hogy két ujjal a
nyakát közrefogva cirógatom.
A döbbenetes számomra az, hogy a kézzel nevelt szikla papagájom az ordításon
kívül semmilyen jelzést nem adott. Ja de, ha mérges volt, időnként belém
csípett.
Most mondja a feleségem, hogy reggel sokat hablatyolt. Sajnos még mindig nem
érteni, legfeljebb néha egy-két szót. De nem baj, állítólag ebből lesz majd az
érthető duma.
Csilla! A tiéd beszél már?
Feró
|