A mama nálam az elején hordott be több fűzfaágat, de szerintem folyamatosan kisebb-nagyobb darabokkal egészíti ki kis fészkét. Nálam ugyan már kikeltek a gyerekek, és annyira sokat, mint a költés alatt, nem látom őt bennt az odúban. Húha. A mi patikánkban sem hallottak erről a szerről, amit én ajnlottam neked. Pedig miközben bent voltam, hívtam az állatorvosunkat, hogy valóban létezik-e ez a szer, és azt mondta, hagyjuk ott a patikát, majd ő szerez nekem. Nem tudom, hány odúd van, de ha nem túl sok, akkor ajánlanám még a Kadoxot, ami 1900 Ft, és kifejezetten madárbogarasodásra lett bejegyezve, nem úgy mint a Frontline, aminél nagyot nézett a patikus, hogy ezt nem lehet madaraknak vinni. De bizony én viszem, mondtam neki, mivel az állatorvosom mondta, és eddig sem volt semmi bajuk tőle, viszont a bogaraknak annál több. :-)A kézen nevelésről, mert bocsánat, de még nem válaszoltam: a kicsiknek legalább 30-35 °C kell, és 70%-os relatív páratartalom, ugyanígy a tápláléknak is legalább olyan melegnek kell lennie, mint a kismadár testhőmérséklete ( 40-42 °C) illetve a fecskendőnek vagy kanálnak is! A nagyon fiatal madarakat 2-3 óránként kell etetni. Látszik a kismadár begyén, hogy mikor ürült ki, akkor jöhet a kövi etetés, kivéve éjszaka. Később ha már kicsit nagyobb a madár, etetheted 4 óránként. Az első etetést hajnali 3-4 órakor kezdd, az utolsót 23 óra körül végezd. Később a legkorábbi reggel 6 óra, a legkésőbbi 22 óra. A napi kajaadagot célszerű előre megcsinálni, hogy ne akkor kelljen vele bajlódni, és azt tárolhatod a hűtőben, de az akkori adagot fel kell melegíteni!!! Etetés közben a kicsi fejét emeld meg, hogy félre ne nyeljen. Növekedéstől függően lehetnek a következő menük is, vagy a boltban is megvásárolható vízzel elkeverhető porok. Az első napokban magas fehérjetartalmú folyékony bébitápszert és vizet adj. 3 napos madárkának Linger-loktátban oldva 3 csepp Konakiont (K1 vitamin) és 2 csepp Poli b-t adj. Néhány nap múlva jöhet a kövi ínyencség: 1/4 liter vízben 1 evőkanál búzadarát, hozzá két kk. túrót vagy 1/2 kemény tojást reszelve, 1 kk. mézet, 2 kk. őrölt magot, 1 ek. nyers gyümölcslevet, kevés reszelt répát és vitamint kutyulj össze. Vagy ha ez nem tetszik: :-) 1/2 csésze búzadarát, 2 tojgli sárgáját, 1/8 kiskanál sót, 1/2 kisk. porrá tört szépiát, 3 percig tejben vagy vízben forralj. Ezután valamilyen vitaminkészítménnyel egészítsd ki a pépet. 6-7 hetes korban nagyobb méretű (pl. ara) papagáj kajája a következő menü, bár tudom, neked kicsit kisebb madárkád van :-) de ez is jól jöhet még a neveléshez: reszelt répa, reszelt kemény tojás, ebbe tegyél csíkokra vágott salit, és egy kicsi szépiaport. Vagy: reszelt almába kevert reszelt trappista sajt szőlőcukorral édesítve. Vagy :narancs kicsavart levébe áztatott babapiskóta, pépesített banán reszelt keménytojglival. Vagy: tejben főzött búzacsíra vagy darált dió szőlőcukorral édesítve, tejbegríz, tejberizs. Minden egyes madárkajába egy csepp Jolovitot kell cseppenteni. Azt hiszem van valamilyen Kaytée nevű készítmény kis- közép- meg nagypapiknak. Csak nem tudom, hol lehet beszerezni. Viszont ha nem fogadná el a kaját, úgy szondát kell vezetni a begyébe. Ezeken kívül számos variáció létezik, de ha nem akarsz a főzéssel, kevergetéssel bajlódni, úgy vehetsz (nagyon drágán ugyan), készen kapható porokat is. Bár szerintem megéri a fáradozást:-) Remélem, ha nem is idén, de hasznát veszed. Kinti röpdéd van? Ha igen a fűtést megoldottad már? Ha kell abban is tudok segíteni. Remélem hasznát veszed a sok információnak :-)
|