Gyermekkoromban szelíditettem nimfákat, volt egy olyan Ricsi nevű papagájom,
ami annyira ragaszkodott hozzám, hogy ha nem látott, égtelen ricsajt csapott,
csak a vállamon ülve érezte jól magát, csipkedte a fülemet, hajamat, együtt
csomagoltuk az iskolás tankönyveimet. Amikor hazaértem első dolgom volt
kiengedni ketrecéből, mert addig nem volt nyugtom, fel-alá járkált a ketrecben
és visított embertelenül, de ahogy rám szállhatott, elhallgatott. Előfordult,
hogy véletlenül a vállamon maradt, amikor kimentem az udvarra és csak akkor
vettem észre, hogy velem van, mikor elcsérogta magát a vállamon, de
hál'istennek nem repült el, bár legközelebb már nem kockáztattam.
Na tehát a lényeg, minél fiatalabb a madár, anál könnyebb szelíditeni és annál
kevésbé fél az emberektől. A fent említett madár egy épp önállóvá vált egyed
volt, ami még nem is igazán félt, csípett. Nem hagytam sokáig békén, csak
addig, míg egyedül nem kezdett a kalitban is enni, inni. Aztán kivettem, akár
olvasás, akár TV nézés közben is, vagy csak úgy, nyakamban mindig volt
valami,pl bizsu nyaklánc, vékony bőrszíj, vagy a ruha cipzárja,ezzel sokkal
inkább szeretett
foglalkozni, mint engem csipkedni. Sok - Sok türelem és foglalkozás szükséges.
|