Készítette:Gulliver
Dátum:2002.12.15, Vasárnap 17:08
Címszó:Nagyon sürgősen segítséget kérek!!! S.O.S.
Kategória:Betegségek
A téma összes bejegyzése



(Összesen 1 bejegyzés)


2002.12.15 17:08 Nagyon sürgősen segítséget kérek!!! S.O.S. (Gulliver)
Törpepapagájom 1995-ben született. Mostanában (pár hete) napközben is lehunyja
a szemét, gondoltam már idősebb, és pihenget. Tegnapig minden rendben volt, ma
reggel pedig mikor levettem róla a takarót, ott feküdt szegény a kalitka alján,
a lábai görcsben, a kis ujjai összegénberedve, nem tudott lábra állni, szemeit
lecsukta, látszott, hogy nagyon szenved. Olyannyira, hogy közben azt is
engedte, hogy megfogjuk, habár kicsit küszködött ellene, de jobb esetben
csípett volna. Annyira nem bírt "magával", hogy a feje is szinte a földön volt,
a hasán támaszkodott, kapaszkodott volna szegény a lábaival, de azok nem bírták
a szolgálatot. Levettük gyorsan a helyéről, levettem a rácsos részét a
kalitkának, simogatni kezdtem, próbáltam "élesztgetni", pár óra alatt lábra
állt, elmúlt a görs az ujjaiból, elkezdett alul mocorogni, mikor odatartottam
az itatót már ivott is (tettem bele kicsi olajat, hátha székelési gondjai
vannak), úgy öt óra leforgása alatt állapota jobb lett, a kalitka aljáról
eszeget is, háromszor itattam meg, biztos, hogy pár kortyot ivott, mert
beledugta a csőrét az itatóba; most pedig legnagyobb meglepetésemre felmászott
az ülőrúdjára (amire korábban tett kísérletett, de bukfenc lett a vége), és
onnan elvégezte a "dolgát". A széklet színe sötét zöldes volt. Nem tudom, hogy
okozhatta-e nála a görcsöt az, hogy tegnap kevéske petrezselyem zöld szárát
adtam neki, régebben is evett ilyet, de már hónapok óta nem. Lehet, hogy a
széklet színe is ettől zöldes. A madár egyedülálló tojó, korábban önmagában
elkezdett tojni, miáltal kitágult a kloákája, így széklete jó ideje hígabb,
mint ivarérett kora előtt. Perpillanat a kalitka aljában van, elég gyengének
látszik, bóbiskol, néha lehunyja a szemét, vagy hátrafordított fejjel
szunyókál. Egy lámpával melegítem a kalitka felére terített takarót, hátha jobb
így neki. Félek, hogy nem fog feljavulni, illetve, hogy megint ilyen görcse
lesz. Olvastam a madárkórról, adok rá némi esélyt, hogy ez lehet a baja, habár
a párommal konzultálva, megállapítottuk, hogy a madár - szerintünk legalábbis -
tiszta körülmények között él, kb. 5 naponta (max. hetente) cserélem az almát,
ami ráadásul egy nejlon tasak, amit a kalitka aljára teszek, tehát mindig újat
teszek rá, így még csak nem is maradhat baktérium a tálcáján. Mondjuk a kalitka
rácsait nem tudom lemosni, lehet, hogy ez a probléma, de már teljesen
tanácstalan vagyok. Sürgős segítségüket kérem, esetleg állatorvos
megjelöléssel, gondolom nem kell hangsúlyoznom, hogy ő nálunk családtag,
úgyhogy teljesen meg vagyunk szeppenve betegségén. Előre is köszönöm sürgős
válaszukat.
Ugrás a tetejére