Nekem egy fél lábú és nyakon toll nélküli kis nimfám van. Ájándékba kaptam (na
jó. fogalmazzunk úgy hogy inkább rám sózták ismerve az állatmániámat)őt meg 3
társát. (kettőt továbbadtam mert gyönyörűek voltak nálam pedig akkor még nem
volt hely annyi, mint most.) Társa akit Lórinak hívnak szintén eléggé
leamortizált hogy úgy mondjam. Szárnya mindenhogy áll csak úgy nem ahogyan
kéne..., tolla nem sok, bóbitája (pár szál) azonban mindig hitelesen égnek
mered :-) Mikor elhoztam, Totyit (szerintem nem kell magyaráznom melyikük az)
szotyival etettem kézből, elsőre elfogadta, nagyon örültem. Másnap elvittem két
társukat, és a két házisárkány ahogy anyukám mondaná a szoba urai lettek, de
főleg a kis lábatlanka. Azóta eltelt egy kis idő, nagyon jól összehaverkodtunk,
imád a fejemen tanyázni, ha etetek odaszáll(fejemen egyensúlyozva egy madárral
lépkedek röpdéből ki-be...) csipkedi a hajam, áldást természetesen nem
osztogat! Nagy fülbevalókkal TILOS odamenni hozzá, mert tövestül tépné ki! De
szereti a köves gyűrűket is. Etetések végén rituálé a vízosztásnál, hogy
odarepül az üveghez vagy tálhoz, mindegy, amiben víz van és inni kér (ha nem
jön magától, füttyel szólok neki és egyből "rohan"). Ha végzett, néhány hangos
rikáccsal köszöni meg. Újabb barátja is akadt az én két szépségemnek,
nevezetesen egy saját tenyésztésű nimfa akit megtartottam (lévén hogy
kiállításon ő lett a legszebb nimfa, és egy első helyezettet mégsem adhatok el
:-). Ő olyan féltékeny mint a fene, ugyanakkor nagyon kíváncsi is. Totyi a
főnök, ha ő a porszívót rágja, fut oda ő is, figyelve engem, hogy vajon mit
csinálok, ő még annyire nem kézhezszokott, de jö nő is inni kézhez. Totyi a
mestere, tőle tanul. Lórikánál minden másképp van ő nem tud odarepülni így
igyekszem odavinni neki a kaját ahol ő van. Egy ellensége volt nimfáimnak, egy
kis lutino hullámos. Állandó kergetőzésben voltak. Fura látvány volt :-) Etetés
előtt általában hétvégén leülök a szoba közepére egy kis szék mellé ahová a
kaját rakom a szabadon lévő 3 nimfának, fütyülök mind a veszedelem és jön Ő.
Oda somfordál hozzám és olyan édes dallamokat hangoztat,közben mosolyog és
billegeti a fejét, amit persze nekem viszonoznom kell, hogy nézni is csoda!
Olyankor ha kedve van csipkedi a számat (no igen. olyankor szomjas) vagy az
ujjamat, közben persze fütyülget. Szogott az ajtó előtt lévő függönynek is
magyarázni, ami igencsak kihallatszik. Bátyám ment egyik nap fel az emeletre és
meghallotta. Elkezdtek beszélgetni. A bátyám, aki csak azt hangoztatja, hogy
minek ez a sok madár, leállt és együtt mondták a magukét:-)))
De melegebb éghajlatra is rengetgszer küldte őket el, főleg a törpéket, amikor
lerágták a lámpát (még jó hogy nem használok sok lámpát, és nem volt
felkapcsolva!) és be nem állt a csőrük miközben szerelte.
Van kisvideóm is a nimfafüttyről, ha tudom felrakom :-) Az előző történetek
főszereplője csoda egy madárka!
|