Szia Csilla!
Jól gondoltam, hogy sokkal erősebb lehet a jácintkék ara, ha a zöldszárnyú és a kék-sárga ara között ilyen óriási erő és jellembeli különbség van.
Érdekes, hogy a zöldszárnyúnál van nekem is először lelkiismeretfurdalásom, amiért egy ilyen csodát mégha volierben is, de bezárva tartok. A többi papagáj meglepően jól viseli a voliert, de ez a kis szabad szellem állandóan szabadon lenne. Ő is belakta nálunk a teljes alsó szintet, de ha teheti az ablak előtti függönyön lóg és nézi kint a kutyákat, madarakat.
Abban is emlékeztet Blue-ra, hogy neki is annyiszor kell mondani, hogy nem, vagy nem szabad, hogy az ő egyik szava is ez lett. Mondom neki, mikor szeretnénk már lefeküdni aludni, hogy gyere, mész a helyedre, erre jön a duma, hogy nem. És ennek a nemnek ereje van, nagyon határozottan mondja, gondolja.
Ő is egy kis pusztitó, most a kedvence az ülőgarnitúra steppelt kockáiból felszedegetni a varrást, vagy a szélét záró szalagot lepattintgatni. A szobafüggöny a másik kedvenc rágcsálnivalója, de ezt megtanulta tőle a másik 4 madár is.
Ő is ha a vállamon van, a csőrében tartja a kezemet, van, hogy a csuklómnál fogva és rágcsálja. Mivel fiatal, ő sem mindig kontrollálja az erejét, ilyenkor elég rászólni, hogy szépen, erre jön egy nagyobb szoritás, majd szépen finoman fogja a kezem, vagy az ujjaim egy darabig.
Imádom benne azt is, hogy amig beszélek hozzá, végig figyel, nem kalandozik el máshová a tekintete. Imádom azt a kis figyelmes pofiját. Mikor elhallgatok, megkérdezi: Hmmm? Ha nem szólok többet, vagy mondom neki, hogy elrepülhet, visszamegy a volierek tetejére szétrágni a még egyben lévő ülőrudakat. És igen, van a tekintetében valami megnevezhetetlen mélység.
De a kék-sárga arát sem érdemes lebecsülni. Beáll az ablak felé fordulva, néz kifelé az utcára és mikor valaki elmegy az ablak előtt, kiabál kifelé, hogy: Szia! közben integet az egyik lábával hozzá.
Érdekes, hogy irod, mert az én értékrendem is átalakult, mióta megosztom az 5 papagájjal az életemet, otthonomat.
Csodálatos kikapcsolódás egy-egy fárasztó munkanap után, ha leülök az ülőgarnitúrára és csak nézem, ahogy egymással viselkednek, vagy éppen magukban játszanak.
Nem vagyok képes én sem aggódni azon, hogy éppen tönkretettek valamit, hogy esetleg már megint kifröccsent a parkettára a végtermék.
Fogom magam, s miután bezártam őket a helyükre felmosom gyorsan.
|