Készítette:
András
Dátum:
2008.09.04, Csütörtök 21:29
Címszó:
Nimfa genetika hirek
Kategória:
Tenyésztés
Sziasztok!
Talán még emlékszik valaki közületek arra hogy tavaly sikerült összeállítanom két örökítő nimfapapagájt a saját fiókáimból (egy szürke színű lutínó és foltnélküli örökítő hím*egy lutínó színű foltnélküli örökítő tojóval-Cs. Andi Csibéjének huga és egy másik pártól való hím) hogy végre saját albínó babáim legyenek. Örömmel tudatom hogy félsikerhez érkeztünk ugyanis a négy tojásból kikelt négy apróság ugyan nem a szülők alatt nevelődik mivel ők még nem igazán voltak hajlandók takarni őket, de szépen fejlődik. Színük:kettő db foltnélküli, egy db lutínó és egy db egyenlőre ismeretlen vmilyen vad színű. Mivel még a szemük sem nyílt ki ezért természetesen a szem hártya pigmentjéből és a pihéjük színéből állapiottam meg a színeket. A cél még várat magára, de valószínű hamarabb eljött volna ha az első fészekaljat időben észreveszem minthogy kihülni látszik és azokat is pótszülőkre bízom. Ez igy sikerült, sajnos a szezonnak vége-az odúk lekerültek, már csak a csöppségeket nevelgeti a duplabóbitás pár (jó szülőnek bizonyultak), de mivel már volt egy akkor 2 hetes fiókájuk igy egyre jobban veszélyezteti a piciket a kosz. Az odút és a piciket sűrűn kell takaritani, ma is le kellett mosni az egyiket mert 2 nap alatt összepiszkolta a nagy (a szülők a fiókák ilyetén szagtalanítására nem reagáltak, tovább etetnek).
Ezzel a kis irománnyal csak egy kis kimozdulást szerettem volna nyujtani az állandó nézeteltérésekből és hirdetni az igét: A GENETIKA IGEN IS LÉTEZIK, ÉN LÁTTAM, és valószínű Ő is meglátott ezért cseszekszik velem...
Csonkolom a kezüket hölgyeim és minden jót az uraknak holnap reggelre!
András
Válasz felvitele
(
HTML
)
A teljes téma áttekintése.
Nimfa genetika hirek
(András)
* Most itt vagyunk *
. .
Válasz: Nimfa genetika hirek
(Csepeli Andrea)
. .
Válasz: Nimfa genetika hirek
(Gina)
. . . .
Válasz: Válasz: Nimfa genetika hirek
(MESI)