Készítette:Tatai Sándor (WebMaster)
Dátum:2003.10.27, Hétfő 8:54
Címszó:Frédi
Kategória:egyéb
Kedves Látogatóim!

Nagyon nehéz ezt a levelet most megírnom, hosszas gyötrődés után teszem ezt meg. Mint azt talán tudjátok, van nekem egy hím zöldszárnyú ara papagájom, (5 éves). Ezt a madarat én magam neveltem fel kézzel, családtagnak számít. Sajnos az utóbbi hónapokban igen sok gond, probléma merült fel, melynek következtében a madárral már egyszerűen - időhiány miatt - nem tudok kellő mennyiségű időt eltölteni, Szinte csak az ellátására van lehetőségem. Frédi szenved most mellettem, ennek kezdeti tünetei meg is jelentek (tolltépdesés) immár nála. Bárhogy is szeretném, nem tudok rá egyszerűen több időt fordítani. Ezért kénytelen vagyok inkább megvállni tőle, mert ebben a helyzetben most csak sínylődik szerencsétlen állat. Nem akarom, hogy a körülmények áldozata legyen. Kérem, hogy ha van köztetek olyan, aki be tudja fogadni a madarat, aki tud róla gondoskodni, aki jó gazdája tud lenni, szóljon. Én most nem tudok az lenni.

Én Frédit  300 ezer forintért vettem. Az eladási ára így most 230 ezer forint. Amennyiben szükséges, kalitot is tudok adni hozzá megfelelő méretben. Annak ára 40 ezer forint. Ezt a kalitot a madár alig használta, jelenleg ugyanis nálam külön szobája van.

Sajnos a Parrotland-re sem jut már nagyon régen időm. Abban sem vagyok biztos, hogy sikerül egyáltalán fenntartani ezt a lapot. Amennyiben kénytelen leszek esetleg bezárni, arról idejében foglak Titeket értesíteni.
Köszönöm azt, hogy eddig is megtiszteltetek a látogatásotokkal, illetve a segítséget előre is.

Tatai Sándor
A teljes téma áttekintése.