Téma:
NagySándor
Készítette:
Szisza
Dátum:
2005.04.24, Vasárnap 23:21
Címszó:
Válasz: NagySándor
Szia!
Alex-szal szerencsém van, még soha nem csípett meg erősen. Fenyegetni fenyeget, csapkod, fúj, stb., néha megfogja az ujjamat a csőrével, de nem okoz vele fájdalmat. Szerencsésnek mondhatom magamat ebből a szempontból. Esetleg, ha megcsíp rakd vissza a helyére, vagy csinálj úgy, mintha ő ott sem lenne. Így érzi, hogy valami rosszat csinált.
Fél évig a drágám nem volt hajlandó megszólalni, majd egyszer csak megszólalt. Az első szava a szia volt. Előtte már azért lehetett érezni, hogy formálja a hangokat. Ahhoz képest, hogy nem a leginteligensebb papagájok közé tartozik (állítóleg 5-ös skálán 3-as szintet képvisel), viszonylag sok szót képes megtanulni. Persze vannak sláger szövegek, amiket folyamatosan ismétel és vannak olyan szavak, mondatok, amiket csak nagy ritkán hajlandó kimondani. De ez nagyban függ a madárkádtól. Ismertem olyan embert, akinek 10 éves volt már a NagySanyija és egyáltalán nem beszélt.
Sikítozni Alex is szeret, általában ezzel próbál meg zsarolni, de nem igazán jön be neki. Tény, hogy van amikor negyed órán át üvölt, ha esetleg ki akar jönni, de nem engedek neki, mert akkor mindig ezt a módszert fogja alkalmazni.:o)) Lehet, hogy azért kiabál a tiétek is, mert esetleg egyedül hagyjátok a szobában, vagy éppen "terrort" alkalmaz, vagy csak épp ilyen kedve van.:oD
Hát a kedvenc kajáit sorolni tudnám, hála az égnek nem válogatós. Sok mindent eszik. A legnagyobb kedvencei közé tartozik a krumplipüré, a tejfölös-túró, a tejberízs, a sonka, ja és a főtt kukorica (valószínűleg azért, mert ezeket nem szokta olyan sűrűn kapni). De emellet még rengeteg mindent szokott kapni a magok mellé. Ez szintén függ a madaradtól, hogy mit hajlandó megenni és mit nem. Próbálkozz minél többféle kajával, persze az alapszabályok betartásával.:o)
Szilvi
Előzmény:
Válasz felvitele
(
HTML
)
NagySándor
(Evi)
. .
Válasz: NagySándor
(Szisza)
* Most itt vagyunk *