Téma:
törpepapagáj
Készítette:
Sanyi
Dátum:
2005.12.06, Kedd 8:29
Címszó:
Válasz: Válasz: törpepapagáj
Most választottunk szét két fischeri-t, mivel bár ülögettek egymás mellett az odúban a tojásaikon, csak az a gond, hogy mindketten a saját maguk által gyártotton. Az erősebb madár azért szép csendben kopasztgatta a gyengébb buksiját:(
Ha nem tudnak kitérni egymás elől, akkor az egyidőben, egy röpdébe telepített fiatalok is legyilkolászhatják egymást. Elsősorban a többségtől eltérő színű madarakat szokták kiválasztani(így van nekünk jelenleg négy pasztell kék párunk és nincs vad, ill. pasztellzöld köztük. Volt olyan rózsás kolóniám, ahol nem tudtam meghonosítani a lutínó madarakat, mivel a sötétebb színűek rendszeresen likvidálták az új sárga madarat, míg a sima zöldet befogadták. Tiszta színrasszizmus;)
A szerelemmadár kifejezés igaz addig a pillanatig(de azt hiszem ezt már többször leírtam), míg él a pár mindkét tagja. De amint az egyedül marad madárkára rájön a pározhatnék, akkor csont nélkül elfogadja az első mellétett párjelöltet. Ha a tenyésztő téved(velem is előfordult, főként állarcosoknál) és azonos nemű madarat kínál fel, úgy (miként azt Oláh kolléga is írta volt) az agapornisok torzsalkodni fognak. Viszont, ha csak két egynemű egyed van összezárva, nem szokásuk egymás megnyúvasztása, inkább csak a tollazat ziláltsága és a jellegzetes összebújás hiánya utal, arra, hogy nem sikerült a pár összeállítása.
Előzmény:
Válasz felvitele
(
HTML
)
törpepapagáj
(Sziszi)
. .
Válasz: törpepapagáj
(Sziszi)
. . . .
Válasz: Válasz: törpepapagáj
(Lengyel Tibor)
. .
Válasz: törpepapagáj
(Oláh József)
. . . .
Válasz: Válasz: törpepapagáj
(Mia)
. . . . . .
V■lasz: V■lasz: V■lasz: t■rpepapag■j
(Sanyi)
. . . .
Válasz: Válasz: törpepapagáj
(Sanyi)
* Most itt vagyunk *
. . . .
Válasz: Válasz: törpepapagáj
(Sziszi)
. . . . . .
Válasz: Válasz: Válasz: törpepapagáj
(Sanyi)