Téma:Kecske
Készítette:Sanyi
Dátum:2004.05.27, Csütörtök 9:39
Címszó:Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Kecske



Adj neki még egy esélyt! Ha még az első fészek alja volt a madárnak, könnyen előfordul, hogy enm tudott mit kezdeni vele. A kecske papik korán érnek(3-4 hónapos tojó már tojhat), de ugyanúgy, mint a humanoidnál, a testi érettség nem párosul teljes felkészüléssel. Ha elpusztul az utolsó fióka :( is, akkor vedd le az odút fertőtlenítsd ki. Adj a madárnak naponta zöldeleséget, csírás magot, lágy eleséget, majd néhány nap múlva tedd vissza az odút(béleld puhafából nyert fűrészpor és forgács keverékével. Ha letojt a madarad, a 3.-4. tojás után szüntesd meg a lágy eleség adását 18-20 napra, (attól függően mikortól ült el a tojó). Ezt követően a kelés előti napokban ismét adj kávéskanálnyi mennyiségű lágykaját. A kelést követő adagolásnál, azt vedd figyelembe, hogy az első napokban a lágyeleség a begytartalom 40, majd heteskortól, 20%-át tegye ki. Ez egy ötös(futópapagáj átlag)fészekalj esetében, eleinte napi 2 x 1 púpozott teáskanál, később 2 x 1 púpos evőkanál. Ezt a mageleségen kívül(az első napokban a mag szinte csak a szülőké, a fiókáknak ebből az un. begytej jut, mely a teljesen megőrölt átalakított mag, illetve a könnyen emészthető lágyeleség keveréke)csírás maggal, majd zöld eleséggel is kiegészítheted.
Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.