Téma:Én is szeretnék madaras....
Készítette:Ildikó
Dátum:2004.03.25, Csütörtök 10:26
Címszó:Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Válasz: Én is szeretnék madaras....


Sziasztok!

Csilla és Zsolt kérdezett pár dolgot a jákómmal kapcsolatban, megpróálok válaszolni a kérdésekre.

A madár 2 hónaposan, 1998. december 20-án került hozzám, teljesen tollasan, csak az evezőtollai voltak még "csőben" a szárnya belső felén. Az első két hétben szinte ki sem mozdultam otthonról, és még nem is a kalitkájában lakott, hanem szabadon mászkált a lakásban, esténként papírdobozban feküdt le (!) aludni. Amennyit csak lehetett, rajtam ült, sokszor elaludt, miközben simogattam.

Lányom abban az időben külföldön tanult, csak a téli szünet idejére (12.23-01.04.) jött haza. Természetesen a barátok/barátnők nálunk gyülekeztek, mindenki megszeretgette Pipit (akkor még így hívtuk, egy éve új nevet kapott: Hitchcock), aki nagyon jól tűrte, sőt itt-ott elszunyókált valamelyik lány, vafy fiú kezében.

A következő hónapokat édes kettesben töltöttük, az első hónapban dolgozni is együtt jártunk. Az autóban papírdobozban volt, az irodámban szabadon ült az ablakpárkányon, az asztalon, néha a szemetes szélén. Repülni még nem nagyon tudott akkor. Ebben az időben már a kalitkában lakott, de nagyon sokat volt azon kívül.

Megtanult repülni - sok zuhanás árán -, de nem szeret igazán. Csak olyankor repül, amikor kapaszkodással, mászással, esetleg az én segítségemmel nem jut el a kiszemelt célig.

Valóban egy emberes madárrá vált, mindenkire féltékeny, aki az általa "mi területünknek" érzett határokon belülre kerül. Szerencsére az "elzavaró akciók" nem mindennaposak, kiengedhetem akkor is, ha nem kettesben vagyunk a szobában, de hozzányúlni rajtam kívül csak apám mer, bár őt is megcsípte néhányszor, de Apu eltűri tőle - még. Náluk nyaranta szokott üdülni, ha külföldre megyünk. Ha a vállamon van, a párom is úgy gondolja, jobb, ha nem jön közel hozzám - jobb a békesség.

Múlt nyáron én kezdtem tipródni a fórumon a gyűrű, vagy chip kérdéskörben. Végül a chip mellett döntöttünk - és szerencsére semmi gond nem volt belőle. Nem kezdte el kiszedni, talán nem is érzi igazán a tolltokok között. A szárnya nincs megvágva. Amit elér, megrág, nem győzöm innen-onnan odébbtenni. Néha olyan ádázul néz, hogy én is jobbnak látom, ha békén hagyom. Ilyenkor egy fehér tégely (de hogy miért???) segít csak, annak rögtön udvarolni kezd, és nem vág oda a csőrével.

Nem tudom, minek köszönhető, hogy viszonylag kiegyensúlyozott madár vált belőle.

Az utazásokkal kapcsolatban: mint már fentebb írta, már bébike korában utazott kartondobozban. Nem szerette igazán, de mikor már tudott egyedül enni, és nem volt feltétlenül szükséges, hogy együtt járjunk dolgozni, nem is vittem pár napig. Egyik reggel tettem-vettem, készülődtem, vállamon a madárral. Nem hiszitek el mi történt: belemászott az asztalon lévő dobozba, lehúzta a fejét, hogy vigyem magammal :)

Az első kalitkás-autós utazás során rögtön ide, a szomszédba, Sopronba mentünk. A kalitka az anyósülésen volt, Pipi hátat fordított a szélvédőnek és igencsak kapaszkodott csőrrel-körömmel. Azt gondolom, hogy zavarta a gyorsan mozgó világ. Meg sem szólalt Sopronig, bár én beszélgettem hozzá, ő csak rémülten nézett. Sopronban az első piros lámpánál álltunk, amikor közel jött hozzám és azt mondta: kérek puszit.

Azóta nincs gond az utazással, ahogy az előző levelemben írtam. Vidáman telik az idő, csak a nagy meleg készíti ki, bár próbálom árnyékolni a helyét.

Mindent összevetve: jól megvagyunk együtt, örülök, hogy sikerült több évi vágyódás után beszerezni Őt.

 

Szép napot mindenkinek!

Ildikó


Előzmény: Document Link Icon
A teljes téma áttekintése.