Rendszertani besorolás


Család
Alcsalád
Nemzetség
LÓRIFÉLÉK
LORIIDAE


Show details for A(z) család alá sorolt rendszertani egységekA(z) család alá sorolt rendszertani egységek


(a besorolásokat mindig úgy értelmezzük, hogy azok a madarak (AVES) osztályán belül a papagájok (PSITTACIFORMES) rendjéhez tartoznak)
Lengyel Tibor: Madárbarát lexikonja szerint:
lórifélék (Loriinae v. Trichoglossinae): más néven ecsetnyelvû papagájok alcsaládja a papagáj alkatúak rendjében, a papagájfélék családjában (másutt az önálló család rangján) 11 (másutt 13) nemzetséggel, 55 fajjal és 134 alfajjal.
A rendszerezõk közöttŸMDKÖ¯ŸMDNM¯ abban nincs vita, hogy valamennyi faj rendkívül gazdag alfajokban.
Átlagosan 15—32 cm nagyságú madarak tartoznak ide. Tehát kicsi (veréb) és közepes (galamb) nagyságú, többnyire nektárral, gyümölcsökkel, virágporral és rovarokkal táplálkozó rendkívül színpompás papagájok.
Alig van közöttük néhány faj, mely túlnyomórészt magvakat fogyaszt. Elterjedési területük központja —j-Guinea, de keleti irányban egészen Mikronéziáig, nyugat felé Indonéziát is beleértve, déli irányban pedig Tasmánián is megtalálhatóak.
Az eredeti élõhelyükön gyakran csapatostúl törnek az ültetvényekre és a virágok, ill. a gyümölcsök v. a félérett gabonák megrágásával óriási károkat okoznak.
Különösen gyakori a tollruhájukban a világító piros szín. Kivételként csupán néhány faj van, amely tollazatából hiányoznak az élénk színek (a piros) és csak a barna, ill. a fekete szín fordul elõ.
A díszlórik nemzetségébe (Charmosyna) tartozó madarak farktollainak száma 12.
A hegyi lóriknál a fartollak száma 14.
A lórikat megtalálhatjuk Ausztráliában és a környezõ szigeteken is.
Magas intelligenciájú madarak. Az értelmi képességek Theo Pagel megfigyelései szerint szorosan összefüggenek a táplálkozás módjával.
A fõként magevõk értelmi képességei kevésbé csiszoltak. Ezzel szemben a vegyes táplálkozásúak v. a fõként rovarokat fogyasztók a természetes szelekció folytán is intelligensebbekké váltak, minthogy a táplálékszerzésben az értelmesebbeké lett az elsõbbség.
Ennek megfelelõen a rövidebb farkú fajok egyedei intelligensebbek, gyorsabban szelídülnek, ill. alkalmazkodnak. A frissen befogott ékfarkú lórik közül a vad menekülési ösztön miatt sokkal több a sérülés, mint a rövidfarkúaknál.
A csõrük keskeny, hosszabb v. olyan hosszú, mint magas. Ez a csõr nem igazán alkalmas kemény magvak feltörésére. A tövénél viaszhártyát találunk.
A nyelv hegyének szarukörme a lóriknál rostos ecsetté alakult át, ezért az ide tartozó fajokat nevezik ecsetnyelvû papagájoknak is.
Ennek a különös szerszámnak a virágok nedveinek szívogatásánál veszik nagy hasznát. A nyelv hosszú, keskeny és az éle többsoros V-formájú szívókákból áll. A szívókák hossza fajonként változó, és nagyban meghatározza a táplálkozás módja.
Különösen fejlett a szívóka a remete- és a díszlóriknál.
Az apo- és az iris lórik kevésbé fejlett szívókái arra utalnak, hogy ezek a fajok nagyobbrészt magevõk.
A különleges nyelvalakulás mellett a szájpadlás is módosult: dudoros redõk borítják.
Továbbá általában elmondható, hogy a lórik a virágpor és nektár mellett sok gyümölcsöt fogyasztanak, ebbõl adódóan a zúza kisebb, viszont a mirigyes gyomor tágasabb, és a szervezetük a folyékony v. a pépes táplálék felvételéhez, emésztéséhez idomult.
A táplálkozás sajátosságából adódik, hogy néhány faj a fák virágzását és a gyümölcsök érését követve nomád életet él.
Mások élete fõként az eukaliptusz fákhoz kötõdik, mert fõként azok odvaiban költenek.
A röptük nagyon látványos, rendkívül gyors. De nemcsak a levegõben rendkívül ügyesek, hanem táplálékszerzés közben is — különben aligha érnének el kedvenc csemegéjüket, a fák virágait.
Az ivari kétalakúság jóformán csak a vörös lórinál jelentkezik: a hímek evezõin végigfut egy keskeny kék szalag.
A tartásuk, szaporításuk terén a siklósi Zimmerman Gyula szerezte hazánkban a legtöbb tapasztalatot.
Méz alapú mixturával táplálta a madarait:
3/4 rész méz,
1/4 rész víz keverékéhez
turmixolt sárgarépát,
gyümölcsöket,
tejet,
túrót,
gyermektápszert,
búzadarát,
mészpótlás gyanánt pedig Caldeát,
s az így nyert péppel naponta kétszer etette a madarait.
A költési idényben a lágyeleségbe tett E-vitamint is, s ennek révén több fajt sikerült költésre bírnia.
A madarainál azt tapasztalta, hogy a hímek násztánca eltér a többi papagájnál leírtaktól. A rituálé egymás etetésével v. kölcsönös fejsimogatással veszi kezdetét.
Ezt követõen az ágon két lábbal szilárdan állva a hím rugózik, a fejét le-fel mozgatja. A következõ mutatvány az ún. bölcsõzés, mely során a fej és a test oldal irányban ide-oda ringatózik.
Az ezt befejezõ momentum a szárny heves le, s fel csapkodása. Ezt lassúbb mozdulatok követik: a szárnymutogatás. Olyan, mintha a szárnycsapkodást lassítva vetítenék le.
Majd sor kerül a farokbillegetésre, amikor is a hím a felsõ testét és a farkát le és felfelé mozgatja, ahogyan a verebek fürdéskor a pocsolyában rázogatják magukat.
Ringatódzó lépdelések következnek, a fej és a felsõ test ide-oda mozgatásával. Ahogy a hím egyre inkább extázisba kerül, néhány szárnycsapás után átugrik a tojón.
—jra azt látjuk, hogy ringatódzik és a farkát billegteti. Közben mindketten jellegzetes hangokat hallatnak, "énekelnek", fújtatnak, rázogatják a lábukat.
Elõfordul, hogy az egyes dürgési elemek között a hím áthidaló cselekvésként hirtelen magamagát kezdi tisztogatni. A partnertáplálás pedig mindenképpen hozzátartozik a képhez.
A szertartás csúcspontján a hím egyetlen lendülettel átugrik a tojó felett.
A tojó el van bûvölve. Már rég óta nagyokat hallgatott, de közben egyet-egyet jobbra, balra lépegetett, leguggolt, felemelkedett. Végül megadja magát.
Idõben egy-egy násztánc 45 másodperctõl akár 5 percig is eltarthat, s olykor naponta többször, több héten keresztül ismétlõdik. Az egyes párzások között általában 1—2 óra szünet van.
A Trichoglossus fajoknál egyedi sajátosság a násztánc közepette a fújtatás és a nyelvöltögetés, de valójában valamennyi faj násztánca visel magán egyedi sajátosságokat.
A párzástól számított 30. napon (!), amikor Zimmerman Gyula már egyáltalán nem számított erre, letojt a tojó. Két nap múlva pottyantotta az elsõ mellé a második tojást a faforgács alomra.
—jabb két nap múlva ülte meg a tojásokat a 33X30 cm alapterületû, 60 cm magas odúban, melynek 8 cm-es bebúvónyílása volt a tetõ alatt 5 cm-re.
A szabad természetben a lórik fák üregeiben költenek. Az odút sokszor hosszú ideig készítik, a korhadékból magasra almoznak be, hogy az alom a fiatalok híg ürülékét feligya, elvezesse.
A hegyi lórinál a 21. napon keltek ki a kicsik, 60 napos korukban repültek ki a fészekbõl, s még további egy hónapig számíthattak a szülõi gondoskodásra.
Ekkor a tenyésztõ a lágyeleségbe tett péppé zúzott marhamájat is. A fehérhátú lóri fiókái elnyammogtak a félérett kukoricán és csipegettek a berkenyébõl is.
Elfogadták a szõlõt, a reszelt sajtot és a fõtt rizst.
Zimmerman a madarait 1,5X1,8X2 méteres röpdében tartotta, s a nyár kánikulai melegében naponta háromszor is permetezett vizet a röpdékre. így rendkívül páradús környezetet tudott biztosítani a madarainak, szinte dzsungel nõtt a volierekben.
Megjegyzendõ, hogy szemben a papagájok többségével a lórik szívesen fürdenek, amit a ragacsos táplálékuk indokolttá is tesz.
Télen a madarai számára a volierek zárt részében központi fûtéssel annyi meleget biztosított, hogy 10 fok alá soha ne csökkenjen a hõmérséklet.
Ha fáztak a madarai, akkor a fészekodúba bújtak aludni.
Theo Pagel a lórik párban való elhelyezésére és tenyésztésére alkalmasnak találta a 80x40x50 cm3-es, nagyobb fajoknak pedig a 75x175x200 cm-es kalitot.
Napi 14 órás megvilágítást, ezen belül háromszor fél órán keresztül egy 300 wattos Ostram Ultra-Vitalux izzó üzemeltetését tartja indokoltnak. Szerinte a lórik számára általában 22 fok az optimális hõmérséklet, a páratartalom pedig 80%.
Száraz tápláléknak 1:2:1 arányban õrölt virágpor, Matringer-Hurbe pehely és Nekton-Lori adagolását javasolja.
Folyékony tápláléknak pedig
250 gramm CéDé lóritáp,
100 gramm Nekton-Lori,
2 alma,
1 banán és
100 gramm virágpor
5 dl vízzel való turmixolását ajánlja.
Ezen felül hetente legalább egyszer kapnak Theo Pagel madarai rágcsálnivaló friss ágakat és naponta más-más gyümölcsöt.
További recepturák a hegyi lórinál és lásd a Nyugat-Európában alkalmazott lóripépet!.
A lórifélék alcsaládjába tartozó nemzetségek:
1. CHALCOPSITTA (Glanzlori): fekete- v. gyászlórik
négy fajjal, 9 alfajjal;
2. CHARMOSYNA (Zierlori)
tizennégy fajjal és 18 alfajjal;
3. EOS (Rotlori): vörös- v. ecsetnyelvû lórik
hat fajjal és 11 alfajjal;
4. GLOSSOPSITTA (Moschusloris)
három fajjal;
5. LORIUS (Breitschwanzloris)
nyolc fajjal, 3+10+3 alfajjal;
6. NEOPSITTACUS (Gualoris)
két faj 6 alfajával.
7. OREOPSITTACUS (Berglori)
egyetlen faj 3 alfajával;
8. PHIGYS (Einsiedlerlori)
egyetlen fajjal;
9. PSEUDEOS (Weissbürzellori)
egyetlen fajjal;
10. TRICHOGLOSSUS (Keilschwanzlori)
tíz fajjal, 28 alfajjal;
11. VINI (Maidloris)
alfajok nélkül, öt fajjal.

Felhasznált irodalom: Dr. Romhányi Attila: A Föld papagájai, Lengyel Tibor: Madárbarát lexikon, Thomas Arndt: Lexicon of Parrots
2005.08.16 14:29
Vissza a főlapra
websas.hu